Igen, aggódom, hogy milyen külpolitika várható majd az új kormánytól, ha beválik a papírforma és a Fidesz nyeri meg a választásokat. Ironikus írások jelennek meg a Putyin-Orbán találkozóról, (bocsánat, Orbán-Putyin párbeszéd volt), ami eléggé tragikus fényt vet honi belpolitikai közállapotainkra. Félreértés ne essék, nem az írások minőségével, még kevésbé a hangnemükkel van bajom, hanem azzal a ténnyel, ahogyan ezt a találkozót a Fidesz elnöke a közvélemény elé tálalta. A részleteket firtató tévériporterek érdeklődésére zavaros, hevenyészett válaszok születnek: mennyi ideig is tartott ez a párbeszéd, talán lehetett fél óra is, egy óra biztosan nem, és mindebbe belefér egy világhatalommal való viszony "átértékelése". Nem meglepő, hogy ezek után az a benyomás alakul ki a töprengőben, hogy itt valahol sántít az igazság. Az egyik szereplő mindenképpen túlértékeli a maga jelentőségét, fontosabbnak tűntetni föl önmagát, mint amennyit valóban nyom a latban. Úriemberi szóval füllent, Münchausen bárót játszik az európai és a világpolitikában.