Temetetlen múlt
1991-ben rendezték meg a kormányzó MDF frakcióját vezető Kónya Imre és az ellenzéki párt, az SZDSZ frakcióját vezető Pető Iván vitáját az igazságtételről. A héten a vita húszéves évfordulóján ismét egy asztalhoz ült a két egykori politikus. Az akkori és a mostani vita alapját is az úgynevezett Zétényi-Takács-féle törvényjavaslat képezte, amely arról szólt, hogy tegyék lehetővé a pártállami diktatúra idején elkövetett főben járó bűnök - gyilkosságok, sortüzek, hazaárulás - felelőseinek bíróság elé állítását. A Nyitott Társadalomért Alapítvány (OSA) dísztermében ismét egy asztalhoz ültetett Kónya Imre és Pető Iván - valamint a jelenlévő mintegy 300 résztvevő - először az 1991-es vita legérdekesebb eseményeit nézte meg felvételről. Kónya Imre akkor arról beszélt, hogy ki kell mondani a személy szerinti felelősséget, és szükség van bírósági igazságszolgáltatásra. Pető viszont azt hangsúlyozta, hogy nem az igazságtétel, hanem az ország újjáépítése az első számú feladat, és demokráciában egyébként is nonszensz a már elévült ügyek utólagos leporolása, jogi útra terelése. A közönség fújjolására Pető hozzátette: „Az igazán felháborítót most fogom mondani: az is kérdéses, létezik-e igazságtétel az elmúlt 41 év tekintetében?" A liberális politikus elismerte, nem kérdés, hogy gyalázatos dolgok történtek, azonban az igazságszolgáltatás nem lehet csak politikai kérdés, márpedig a Zétényi-Takács-féle javaslat sok politikai elemet tartalmaz, ráadásul sok évre visszamenőleg nehéz megítélni, hogy egy adott ügyet annak idején tényleg politikai okokból nem derítettek fel a hatóságok, vagy nem találtak bizonyítékot. Kónya akkor azzal érvelt, hogy amikor az ávósok agyonvertek valakit, majd a hatóságok nem üldözték az elkövetőket, illetve sortüzek felelőseit sem állították bíróság elé, nem jelenthet gondot kideríteni, hogy mindez azért történt így, mert kommunista diktatúrában éltünk. Pető akkor azt mondta: „Jó lenne igazságot szolgáltatni, de 41 év után nem lehet igazságot szolgáltatni." Hozzátette: a törvényt jegyző Zétényi Zsolt is legfeljebb 100 elítéléssel kalkulált, amiből viszont Pető szerint az következik, hogy ha nem lehet teljes körű az igazságszolgáltatás, akkor inkább ne is legyen. És azért se legyen, érvelt Pető, mert ha elindulnak a perek, a bosszúra szomjas társadalom újabb és újabb leleplezéseket követel majd, egy ilyen boszorkányüldözésre viszont semmi szükség nincs. Kónya ezzel szemben azt állította, hogy a múlt feltárásának igénye jogos társadalmi igény, és amennyiben a hatalmon lévők ezt méltányolják, azaz elindul az igazságtétel, az éppen hogy megnyugtatja a kedélyeket. Ha viszont azt látják, hogy a hatalom nem törődik a kérdéssel, akkor elszabadulhatnak az indulatok. Kónya leszögezte: a Zétényi-Takács-féle törvény alkotmányos, méltányos, a nemzetközi joggal összeegyeztethető, és csak hazaárulás, illetve szándékos emberölés esetében akar utólagos igazságszolgáltatást. Ráadásul azzal is megelégszenek, ha a legenyhébb ítélet születik, adott esetben csupán a bűnös megnevezése - tette hozzá az 1991-es vitában Kónya Imre. Pető hangsúlyozta, hogy ő és pártja sincs az igazságszolgáltatás ellen, bűnösnek tartják a mosonmagyaróvári, a salgótarjáni mészárosokat, a sortüzek elkövetőit, ám vitatják az igazságszolgáltatás módját. „Önök azt hiszik, elítélik ezeket az elkövetőket?" - kérdezte a közönséget az SZDSZ frakcióvezetője, majd hozzátette: egyébként sem úgy működött a rendszer, hogy zsarnokok ültek a trónon, miközben a nép nem tudott semmiről. „Önök is, én is részesei voltunk az elmúlt 41 évnek. Akaratunkon kívül és különböző mértékben, de részesei voltunk a rendszernek, és kisebbségben vannak azok, akik tevőlegesen tettek a rendszer ellen." Ezzel nem is vitatkozik senki sem, felelte Kónya, tény, hogy aki tudott, az beilleszkedett, mert élni akart, „de a május 1-jén tapsolók és az ÁVH-s gyilkosok között senki ne vonjon párhuzamot"! Húsz év múlva A múltidézés innentől átfordult a jelenbe, a látottak és az azóta történtek értékelésébe. Pető Iván immár élőben azzal nyitott, hogy 1991-ben a teremben tartózkodó nézők bekiabálásából egyértelmű volt az ellenszenv, ezért szándékosan provokálta a jelenlévőket, hogy a tévénézők láthassák, milyen is az, amikor érzelmi alapokon akarnak igazságot szolgáltatni. Pető szerint akkor is neki volt igaza, hiszen az Alkotmánybíróság elmeszelte a törvényt, ráadásul az AB-t akkor a nem kommunistabarátságáról ismert Sólyom László vezette. Pető szerint az is őket igazolja, hogy a törvényjavaslat elgáncsolása után az SZDSZ nem veszített szavazót, sőt 1994-ben duplázott 1990-hez képest, míg az MDF megrogyott. Az MSZP pedig abszolút többséget szerzett. Kónya Imre arról beszélt, hogy 1990 előtt mindkét nagy rendszerváltó párt és a Fidesz is a jogállam hívei voltak, ám 1990 után a pozícióik miatt jelentős különbségek alakultak ki, mégpedig azért, mert az ellenzékbe került két liberális pártnak fontosabb volt, hogy a kormány népszerűtlenné váljon az igazságtétel elmaradása miatt, mint az addig támogatott igazságtétel. Kónya emellett erkölcsi kudarcként értékelte az MSZP 1994-es fölényes győzelmét, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Németországban meghozták az ottani „Zétényi-Takács-törvényt", amit a német alkotmánybíróság „zeneszóra átengedett". Pedig, tette hozzá Kónya, annak kapcsán olyan cselekményekért is születtek elmarasztaló ítéletek, melyek az elkövetés idején az NDK-ban nem számítottak bűncselekménynek. Pető azt mondta, hogy az MSZP „érthető okokból" nem támogatta a Zétényi-Takács-törvényt, az SZDSZ technikai kifogások miatt tartózkodott, míg a Fidesz elvi okokból szavazott a javaslat ellen. Sokan érzik úgy, hogy 1990 óta kommunista hatalomátmentés történt, és elmaradt az igazságszolgáltatás, folytatta Pető, majd 20 évvel ezelőtti önmagát ismételve azt mondta, hogy a demokratikus rendszer nem tudott volna ennek az elvárásnak eleget tenni. Az SZDSZ akkor már inkább az ügynökakták teljes nyilvánosságát szorgalmazta, ám ebben az ügyben sem az MDF, sem a Fidesz, de más pártok se tettek meg annyit, amennyit az AB jóváhagyott volna - evezett át az igazságtétel másik fontos területére Pető, megemlítve, hogy Magyarország ebben a tekintetben a posztkommunista országok között az utolsó. Hiszen még ma is a szolgálatok döntenek a pártállami iratok sorsáról, átadásáról, illetve visszatartásáról. Kónyának erre „muszáj volt" reagálnia: 1994-től kétharmados többséggel kormányzott az SZDSZ az MSZP-vel, és Kuncze Gábor volt a belügyminiszter. Pető azt mondta, hogy az MSZP árnyékában nem volt realitás annál többet tenni, mint amit az SZDSZ megtett. Kónya ekkor a 2002-ben kirobbant D-209-es ügyre emlékeztetett, amikor az MSZP-nek szüksége volt az SZDSZ támogatására a kormányon maradásért, az utóbbi mégsem tett semmit a titkosszolgálati iratok nyilvánosságáért. Pető szerint próbálkoztak, ki is csikartak egy ígéretet a szocialistáktól, ám végül abból sem lett semmi. „Bocs, de már nem vagyunk politikusok, és az SZDSZ sem létezik már, úgyhogy fölösleges védeni" - csípkelődött egy utolsót Kónya, amit a közönség tapssal jutalmazott.