Rékasi Károly lábra állt

2015. július 10. 6:54, Index

A Bors infói szerint a másfél hete robogójával óriásit bukó Rékasi Károly már lábra állt, igaz csak járókerettel, de ezek szerint a felépülése gyorsabb lesz, mint gondolták. A színész állapotáról egyik kollégája számolt be a lapnak, ezek szerint Rékasi gyógytornász felügyelete mellett tette meg első lépéseit, de továbbra is nagy fájdalmai vannak. A balesetben elég súlyosan megsérült: eltört a csípőcsontja és a combcsontja, megsérült a bokája és komoly fejsérülést is szenvedett. Rékasi azért még nem jár le a közértbe, napja nagy részét ágyban tölti, de az, hogy már lábra tud állni, nagyon biztatóan hangzik. A Bors megjegyzi, hogy a jelek szerint Rékasi Károly mindent megtesz azért, hogy mielőbb talpra álljon. Jelen helyzetben ugyanis sem ő, sem a neki munkát adó színházak, és televízió nehezen tud pontosan tervezni vele. A József Attila Színházban számos darabban kapott főszerepet az új évadra is, s ha a színházi előkészületekről, szövegtanulásról, próbákról hosszasan távol maradna, akkor az előadásoktól, és a velük járó bevételektől is elesne. Kemény a pali, na.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés