Így múlik el a világ dicsősége – mormogja komor hangon benzingőzt lélegző kollégám, miközben mélyet szív cigarettájából. A dohány parázslik, a füst pedig lomhán tovaszáll, miután a tüdő legmélyebb bugyraiban kacskaringózva már megtette a maga dolgát. „Hagyd már” – teszem hozzá a vállára csapva, majd az autóba beszállva tövig nyomom a Leaf gázpedálját, urambocsá’ menetpedálját. A villanymotor piszkosul szerethető nyomatéka az ülésbe présel és a néma tombolásunk közepette kirajzolódik körülöttünk a jövő. Megérkeztünk. Ez már valami olyasmi, amit a mindennapokban is élhetőnek tarthatunk, minden nyűgjével és előnyével egyetemben.