Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint közjogi méltóságok, köztük több miniszter, az egyházak képviselői és civilek koszorúztak szombat délelőtt Nagy Imre mártírhalált halt egykori miniszterelnök budapesti szobránál a Vértanúk terén. A Parlament felől gyalogosan a helyszínre érkező Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és kíséretét - Bihari Mihályt, az Alkotmánybíróság elnökét, Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és Mandur Lászlót, az Országgyűlés alelnökét taps fogadta a Vértanúk terén, ahol mintegy ötvenen gyűltek össze, hogy a rendőrségi szalaggal elkerített rész mögül figyeljék, miként koszorúzzák meg az állami vezetők a 18 évvel ezelőtt ezen a napon - képletesen - újratemetett Nagy Imre szobrát.