A vizitdíj-rendeletet és a rendelet megalkotóinak fotóit azért kértem kihelyezni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat kórházaiban, mert a rendelkezés szerintem akadályozza a jó orvos-beteg kapcsolatot - mondta Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke. Ódor Ferenc úgy fogalmazott, hogy eredeti felvetése az volt, érdemes volna kitenni azt a rendelkezést, amely alapján a vizitdíjat kérik, mert emiatt a betegek általában a kórházi dolgozókat okolták, rajtuk töltötték ki a mérgüket. A rendelkezést a közalkalmazotti státuszban lévők megvédésére gondolta kihelyezni, a fotók pedig a vizitdíjrendelet megalkotóit mutatják. "Erre azonban nem utasítottam egyik megyei fenntartású egészségügyi intézmény vezetőjét sem" - tette hozzá.