Zuschlag-ügy: egyhangúan döntött a főváros civil pályázók támogatásáról

2007. október 5. 11:52, Alternatív Energia

A szakbizottságban és a végleges döntést meghozó Fővárosi Közgyűlésben is jellemzően egyhangúan határoztak 2002-ben és 2003-ban azokról a közbiztonság javítását célzó pályázatokról, amelyek benyújtói közül néhány civil szervezet érintett a Zuschlag János ellen zajló büntetőeljárásban. Erről Danilesz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke beszélt azon a pénteki tájékoztatón, amelyen a pályázatok kiírásával, elbírálásával összefüggő tudnivalókat ismertette. A szocialista politikus elmondta, hogy az év eleje óta levelez e pályázatokkal kapcsolatokban az ügyészség a főpolgármesteri hivatallal, s nyáron pedig már a szakbizottságtól is tájékoztatást kértek. Ez ügyben az ügyészség sem a bizottság elnökét, sem annak tagjait és titkárait nem hallgatta meg - tette hozzá. Arról viszont az elnök informálisan értesült, hogy a főpolgármesteri hivatal néhány dolgozójával már beszélt ez ügyben az ügyészség.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés