Juhász Ferenc szerint az MSZP-nek nem okozott meglepetést a dátum, tájékoztató kampányuk előkészítésénél számoltak március 9-ével, mint a népszavazás lehetséges időpontjával. Az MSZP elnökhelyettese erről szerdán nyilatkozott. A szocialisták kampányának politikai koordinátora hangsúlyozta: tiszteletben tartják Sólyom László bejelentését.