Sólyom László köztársasági elnök elmegy március 9-én szavazni. Erről az államfő az Inforádiónak adott csütörtöki interjúban beszélt. A köztársasági elnök január 23-án döntött arról, hogy március 9-ére tűzi ki a Fidesz és a KDNP által 2006 októberében kezdeményezett népszavazást. Mint Sólyom László a rádiónak kiemelte, három tényező határozta meg, mikorra tűzi ki a népszavazás időpontját.