Továbbra is szemfényvesztésnek tartja a Fidesz a Krízisalapot, az ellenzéki párt szerint az MSZP választási pártkasszájáról van szó, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre. A családok erről másképp vélekednek, eddig ugyanis 45 ezren kértek, és 40 ezren kaptak támogatást. Ennek ellenére Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője úgy látja: egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani. Mint mondta, a millióktól elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ezer ember, ami szerinte „több mint arcátlanság”.