Már egy 1895-ben elfogadott törvény, az úgynevezett recepciós törvény megállapította, hogy a zsidó állampolgárok vallásuk szerint zsidók vagy izraeliták, egyébként pedig ugyanolyan magyar állampolgárok, mint mindenki más. Ezt kell végre tudomásul venni - nyilatkozta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint mondta: a kereszténység és a zsidó vallás között vannak hidak, ezeket kell építeni, és addig szükséges közelíteni a kereszténységet és a zsidó vallást, amíg a gyűlölködés nem szűnik meg.