Az MSZP szerint az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta elvette azt a pénzt a családoktól, amelyet korábban a gyermekeikre és a kultúrára fordítottak. Erről Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője beszélt újságíróknak. Mint mondta, a kabinet az elmúlt három évben egyetlen fillérrel sem emelte a családi pótlékot, ezzel egy kétgyerekes család 70 ezer forintot vesztett ebben az időszakban.