„Ahol válság van a világon, ott felbukkan egy norvég is” – így jellemezte egyszer Geir Lundestad, a Nobel Intézet elnöke a nemzetközi konfliktuskezelésben kiemelkedő szerepet játszó skandináv ország aktivitását. Tény, hogy Norvégia nemcsak a közel-keleti békeközvetítésben játszott kiemelkedő szerepet, hanem a világ más térségeiben – Dél-Amerikától a Csendes-óceánig – is közvetített egymással háborús viszonyban álló felek között. Hogy miért vállalja Norvégia az ezzel járó erőfeszítéseket és költségeket? Többek között az ország protestáns tradíciója miatt, ami célul tűzi ki, hogy „békesség legyen a földön” – mondta lapunknak Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete, aki az utóbbi hetekben a civil szervezetek és a kormány közötti vita kapcsán többször szerepelt a nyilvánosság előtt. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy miért van Norvégiának méretéhez képest kiemelkedően nagy szerepe és tekintélye a nemzetközi életben. Hetek interjú.