Cseh László: még ennél is több van bennem

2015. augusztus 30. 8:03, ATV

Cseh László Pekingben háromszor is a dobogó második platójára szorult, mert egy bizonyos Michael Phelps – aki a Földöntúli becenévre hallgat, és tizennyolcszoros olimpiai bajnok – vele egy időben ugrott a medencébe. Londonban egy eltaktikázott 400 vegyes után – ami a fő száma volt, és a döntőbe sem jutott be – mégiscsak hazahozott egy olimpiai bronzérmet. Akkor azt mondta, „Rióból fényesebbet hozok” – amit aztán sokan megértő mosollyal vettünk tudomásul. Most azonban, csupán egy évvel az olimpiai játékok előtt újra nagymedencés világbajnokságon aranyérmet szerzett – az előzőt 2005-ben Montreálban nyerte. Most a 200 méter pillangó mellett 50 méteren és 100 méteren bronzot és ezüstöt is begyűjtött ebben az úszásnemben. Erre eddig senki sem volt képes – mint ahogy arra sem, hogy 11 világbajnoki érmet gyűjtsön össze világbajnokságokon hat különböző egyé­ni számban. Úgy tűnik, jó döntés volt, hogy Turi Györgytől visszaigazolt nevelő edző­jéhez, Plagányi Zsolthoz. A megújult Cseh Lacival a házasságkötése előtti napon beszélgettünk. A Hetek interjúja.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés