Sárosdi, a prózaíró gyakran szokott világvégével álmodni, amiből általában izzadtan, szívdobogással ébred, első gondolata pedig az – miután megállapította, hogy minden a helyén van –, hogy milyen jó, hogy mégse dőlt össze a világ. Ezek az álmok ugyanis szörnyűek és ijesztőek. Szerepelt már bennük kihunyó Nap és örök sötétségbe burkolózott Föld éppú