Ordít a bezártságtól az amstetteni rém

2008. május 21. 7:42, BorsOnline

Az osztrák rém ugyanis míg lányát 24 éven át tartotta fogva egy néhány négyzetméteres pincében, addig ő maga már most alig bírja elviselni a rabságot. A 73 éves férfiről néhány hete derült ki, hogy saját lányát, Elisabethet 24 évig tartotta fogva a lakása alatt lévő pincében, miközben hét gyermeket nemzett neki. A szörnyű bűntettre akkor derült fény, amikor egyik lányát-unokáját, Kerstint kórházba kellett szállítani, így Elisabeth és gyermekei megmenekültek, Fritzl pedig rács mögé került. – Fritzl elfogásakor arrogánsan vonult be a börtönbe, a bűnbánás szikrája sem látszott rajta. Most azonban végre átélheti saját rémtettét, hiszen a rácsok mögött kezdi elveszíteni az eszét. Őrjöngve kiabál és zokog éjszakánként a cellájában, lassan beleőrül a bezártságba – árulta el az osztrák börtön szóvivője.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés