Mentőöv a Lipstick Jungle-nek?

2009. január 28. 12:30, comment:com

Az NBC mára egyik leghányatottabb sorsú csajos sorozata, az itthoni keresztségben állítólag Rúzs és New York (anyám, borogass) címet kapó Lipstick Jungle lehet, hogy megmenekülhet a kaszától. A TV2 műsorán hamarosan látható habkönnyű Szex és NY-utánérzés az első évadban sem hasított számaival, de a forgatókönyvírók sztrájkja miatt csonkára sikerült első etap után kapott még egy lehetőséget arra, hogy életképesnek bizonyuljon. Nem jött össze neki, pedig az NBC két időpontban is megfuttatta, először szerdán, aztán pénteken, de az istennek nem kellett a három csaj története. A vergődés vége az lett, hogy a bekért 13 epizódos megrendelést nem hosszabbította meg az NBC, de hivatalosan azt sem jelentették ki, hogy elkaszálják a sorozatot, így csak a pletykákra hagyatkozva temettük eddig az LJ-t, bármit is nyilatkozott Brooke Shields egy éppen arra járó újságírónak. Egy tegnapi infó azonban az utolsó utáni pillanatban nyújthat mentőövet a sorozatnak: az NBC-nek ugyanis fontos, hogy a célcsoportban (25-49 közötti nők) jó számokat hoz a sorozat, így a jelen állás szerint megpróbálják ugyanazt vele, mint a Friday Night Lights esetében, és keresnek egy másik csatprnát, akivel közösen fogják vállalni a gyártási költségeket. Képünkön a 2007-es NBC Upfronts előtt még bizakodó szereplőgárda látható.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés