Szíj Melinda már kétszer kiesett a Megasztárból

2010. október 21. 7:33, Habostorta

Mindig is akarta a sikert, most eljött az ideje Szíj Melinda korábban kétszer is indult a tehetségkutatón: először kidobták a castingról, majd a negyedik szériából azért maradt ki, mert nem írta alá a szerződést. A Megasztár 5 egyik legnépszerűbb versenyzője, Szíj Melinda hétről hétre lenyűgözi a nézőket és a zsűrit. Presser Gáborék azonban nem mindig voltak ennyire elragadtatva tőle. A magyar Susan Boyle ugyanis 2003-ban jelentkezett először a tehetségkutató versenyre, és az ítészek már az előválogatón kirostálták. Bő két évvel ezelőtt ugyan a hatvan legjobb közé került, végül mégsem láthattuk a képernyőn. "Melinda annak idején mesélt a castingról" - nyilatkozta a Borsnak az énekesnő élettársa, Péter. "Azt is elmondta, hogy nem írta alá a szerződést, mert attól félt, hogy a gyermekei egyedül maradnak. Idén azért jelentkezett újra, mert én mellette voltam, és tudta, hogy vigyázok a gyerekekre.       Abban is segítettem, hogy átolvastam a szerződését, és megnyugtattam, nyugodtan aláírhatja. Lelkileg így is kikészíti a nyilvánosság, de bízunk benne, hogy most kitart a végéig" - magyarázta a külkereskedelmi ügyintézőből énekessé lett Melinda kedvese. Presser Gáborban nem hagytak mély nyomot a sztárrá avanzsált győri asszony korábbi szerepléséről. "Bevallom, nem emlékszem Melindára. Több ezer ember vett részt a hét évvel ezelőtti válogatáson, nyilván nem emlékezhetek minden egyes versenyzőre, főként, hogy csak a sorszámukat láttuk" - nyilatkozta a zenész. Soma sem tudja felidézni az évekkel ezelőtti castingot."Még csak emlékképem sincs azokról a jelentkezőkről. Három év alatt közel ötezer embert láttunk, hallottunk énekelni. Melinda nyilván nem volt olyan átütő jelenség, hogy megragadt volna az emlékezetemben" - merengett a mamagésa, aki egyébként a kétgyermekes családanyát tartja a legesélyesebbnek a győzelemre.   (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés