Bosszútól retteg Damu barátnője

2010. november 20. 10:12, Habostorta

A lapátra tett színész tagadja a nemi erőszakot A bíróság hamarosan dönt arról, hogy a partnere bántalmazása miatt feljelentett és őrizetbe vett Damu Rolandot letartóztatják-e. Egykori szerelme fél a megtorlástól, családja vidékre menekíti. Régóta súlyos problémák nehezítették Damu Roland és Tímea kapcsolatát. Hangkazetta bizonyítja, hogy a Miss World Hungary egykori döntőse hónapokkal ezelőtt interjút adott a Borsnak arról, hogyan bánik vele Damu, akivel két éve van együtt, de kapcsolatuk az utóbbi időben erősen hullámzó volt. Ám miután félt a színész megtorlásától, kérésére lapunk nem jelentette meg a nyilatkozatát. Most minden bizonnyal hasonló a helyzet: a fiatal nő nem szeretne találkozni azzal az emberrel, akit feljelentése nyomán vittek be a zsaruk - és rúgott ki a TV2. Ahogyan beszámoltunk róla (lásd: kapcsolódó cikkeknél), szerda este még együtt érkeztek meg a színész lakásába, amit egy exkluzív angyalföldi házban bérelt, ám néhány órával később a lány szétszaggatott ruhában, sírógörcsök közepette kért segítséget, azt zokogva, hogy Damu megerőszakolta és megverte. A zsaruk most erőszakos nemi közösülés bűntettével gyanúsítják a színészt. A Bors úgy tudja, Timi retteg attól, hogy egykori vőlegénye bosszút állhat rajta. Nem szívesen beszél a történtekről, sőt ismerőseit is megkérte, hogy ne nyilatkozzanak róla.       "Nekünk nem kérdés, hogy Damu Roland bántalmazta őt, sokszor láttuk Timin a kék-zöld foltokat. Bárki, aki szólni mert, hogy állítsa le magát, fenyegető választ kapott. Timivel hónapokkal ezelőtt szakítottak, de Roland nem hagyta békén. Állandóan hívta, e-mailekkel bombázta, Timi pedig szerelmes volt belé. Nem értettük, hogy lehet szeretni egy ilyen embert" - mesélte a bulvárlapnak a lány egyik ismerőse. "Az első perctől kezdve nagyon rossz a véleményünk Damu Rolandról" - mondta Timi édesapja, de ennél többet nem kívánt hozzátenni. Szülei nagyon aggódnak lányuk életéért, szeretnék őt biztonságban tudni, ezért a család megbeszélte, hogy hazaviszik vidéki otthonukba. Édesanyja és édesapja szinte önkívületi állapotban van, mert felzaklatta őket, ami a lányukkal történt, és amiről egy esti tévéműsorból szereztek tudomást. Tímea ugyanis kíméletből csak később akarta elmesélni a drámát. Eközben a Gyorskocsi utcában raboskodó Damu Roland hazugságvizsgálattal bizonyítaná igazát. "Védencem teljes mértékben ártatlannak vallja magát, és felháborítják a történtek. Részletes vallomást tett, amiben szerepel, hogy Tímea miért akarhat ártani neki, és miért akar bosszút állni rajta. Mivel biztos az igazában, hazugságvizsgálatot kért magára és Tímeára is" - mondta dr. Szigethy György, a színész ügyvédje. Másik ügyvédje, dr. Papp Gábor szerint is indokolatlan a fogva tartása és az ellene foganatosított kényszerintézkedés.A bíróságon ma döntenek arról, hogy kiengedik-e Damut, vagy előzetes letartóztatásba helyezik. Abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy Damu Roland erőszakosan közösült barátnőjével, akár nyolcévnyi börtönbüntetést is kaphat. Testi sértés kísérlete esetén a büntetési tétel sokkal kevesebb, a felső határa három év.   (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés