X: Feró szerint Veca miatt kellett mennie Wolf Katinak

2010. november 29. 8:24, Habostorta

Megfagyott a levegő az X-Faktor stúdiójában, amikor Geszti Péter a nézőkre bízta a döntést a kiesésről Nagy Feró szeme még a műsor után is villámokat szórt. A verseny során immár harmadszor esett meg, hogy a mentorok nem merték vállalni a döntés felelősségét. Míg Nagy Feró Wolf Katit, Keresztes Ildi Takács Nikolast mentette meg (mindketten saját versenyzőjüket), Malek Miklós pedig Nikolas kiejtésére voksolt, addig Geszti Péter "képtelen" volt választani, ezért a nézők szavazataira bízta a döntést. Tette mindezt annak ellenére, hogy elszólása szerint pontosan tudja, kit kellene választani, Feró pedig figyelmeztette: ha a nézőkre bízza a döntést, egyértelmű, hogy Kati megy haza, hiszen a tinilányok szavaznak többen.       "Geszti is tudta, hogy főleg a lányok szavaznak, ők pedig a férfiakat juttatják tovább" - mondta már a Borsnak a baboskirály, aki szerint Geszti tette mögött egyéb szándék is lapulhatott. "Péter nagyon jó abban, hogy marketinggel erősítse Janicsák Vecát, a saját versenyzőjét. Talán az is közrejátszott döntésében, hogy Kati kiejtésével a versenyben maradt egyedüli lányként az ő mentoráltja gyűjtheti majd be a férfiszavazatokat. És lássuk be, a barátságunk ellenére, ez mégiscsak egy verseny közöttünk." Geszti kikéri magának a feltételezést."Én csak egyszerűen nem tudtam dönteni, mert nem ennek a két fantasztikusan jól éneklő embernek kellett volna párbajoznia, hanem másoknak, két fiúnak, így vissza kellett dobnom a labdát a közönségnek" - válaszolta bosszúsan a mentor.   (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés