Drámai párbaj az X-Faktorban - videóval!

2010. december 6. 8:06, Habostorta

Vastag Csabát sokkolta öccse legyőzése Ha a filmben feltűnik egy pisztoly, az előbb utóbb el fog sülni. Valahogy így lehetne a Vastag testvérek X-Faktoros szereplését is jellemezni, hiszen attól rettegtek leginkább, hogy a verseny során egymás ellen kell majd párbajozniuk. A tehetségkutató történetében ilyen helyzet korábban még nem fordult elő. A két fiú összeszoruló torokkal fogadta a nézők döntését, miszerint Janicsák Veca, Nikolas és Király L. Norbi megmenekült a kieséstől, így nekik kell egymás ellen küzdeniük. A fiatalabbik Vastag fiú, Tamás egy Josh Groban dallal indult bátyja ellen, Csaba pedig Demjén Ferenc Jégszívével lépett a közönség elé. Ígéretükhöz híven mindent beleadtak, de mindkét fiú hangja elcsuklott a dal közben. Végül egymást ölelve várták a mentorok ítéletét - már ekkor látszott, hogy a fiúk közül a báty viseli nehezebben a testvérharcot. Az X-Faktor eddigi legdrámaibb párbajáról a mentorok végül Tamást küldték haza, Csaba zokogva búcsúztatta öccsét. Sőt, még órákkal az élő közvetítés után is remegett a testvérpárbajt túlélő fiú, aki édesanyja és testvére vigasztalása ellenére sem tudott örülni saját sikerének. "Büszkeség és show!" - ezeket a szavakat suttogta Vastag Tomi a bátyja fülébe, amikor kiderült, hogy egyiküknek biztosan távoznia kell az X-Faktorból.       "Érdekes érzés, nagyon jó, felszabadító" - mondta a Bors újságírójának Tomi. "Jó, mert a legfontosabb, hogyan tudsz búcsúzni egy műsortól. Ennél szebbet pedig kívánni sem lehet: a testvéremmel lehettem utoljára a színpadon. Nem féltem az egymás elleni párbajtól. Ez így volt tökéletes, azt hiszem, most vagyok életemben a legboldogabb." Csaba számára viszont óriási teher volt a párbaj. "Engem csak az visel meg, hogy látom, mennyire szenved" - mondta Tomi. Bátyja órákkal a verseny után is feszülten járkált fel-alá. Nem tudta titkolni, hogy képtelen feldolgozni a történteket. "Ezt nagyon nem akartam, nagyon nem!" - ismételgette maga elé mormolva. Édesanyjuk, Márta néni először utazott Pestre, hogy élőben szorítson a srácoknak. A bulvárlapnak nyilatkozva elmondta, miért reagált ennyire különbözően a két fiú a sztresszhelyzetre. "Nagyon nehéz estén vagyok túl" - sóhajtott az asszony, aki végigsírta a párbajt. "A fiúk az utóbbi években nem sokat látták egymást. Csaba Pesten élt, ha hazajött, Tomi ment fel. Az X-Faktorban egymásra találtak, és nagyon jó testvérek lettek. Szomorú voltam, mert tudtam, az egyiknek mennie kell, és az, aki marad, azt sokkolja ez a helyzet. Csaba gyönyörűen énekelt, de éreztem, harag, félelem van a hangjában. Nagyon nehéz napok várnak még rá. Nagy terhet vett a vállára azzal, hogy rábíztam Tomit, amikor beköltöztek az X-Faktor-házba. Azt mondtam: kisfiam, te idősebb vagy, az öcséd még gyerek, kérlek, vigyázz rá! Csaba nemcsak magáért felelt, hanem a testvéréért is, és ebből csillagos ötösre vizsgázott. Nem az ő hibája, hogy Tomi testvérpárbaj "áldozata" lett" - magyarázta a meghatott anyuka. Míg Csaba könnyeivel küzdött a színpadon, Keresztes Ildikó úgy fogalmazott: Tomi is sír, csak belül... (Forrás: Blikk, Bors) Nézd meg a két testvér párbaját, végül a döntés pillanatait!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés