Magdi anyus milliókat hozott a színháznak

2010. december 10. 12:54, Habostorta

A Barátok közt után újabb siker fűződik Fodor Zsóka nevéhez A 68 éves színésznőt, akit Magdi anyusként ismert meg az ország, dívaként ünneplik a békéscsabaiak (is). Fodor Zsóka bebizonyította, hogy a színpadon is ugyanolyan sikeres, mint éveken át a Barátok köztben. Békéscsabán rajonganak érte, és a megye apraja-nagyja követeli vissza a színpadra. A 68 éves színésznő idén októberben mutatkozott be a békéscsabai Jókai Színházban Kálmán Imre nagyoperettjében. A Csárdáskirálynő, amelyben Cecíliát alakította, akkora érdeklődést váltott ki, amekkorára a teátruméletében ritkán volt példa. Estéről estére pótszékeken ülő közönség, óriási tapsvihar, virágkazlak várták a dívaként ünnepelt színésznőt. "A jegyszedő nénik azt mondták, hogy amióta ott dolgoznak, nem emlékeznek ekkora sikerre. Huszonöt egymást követő este játszottuk a darabot, pótelőadásokat kellett beiktatnunk, és még így is sokan nehezményezik, hogy nem jutottak be, követelik a folytatást" - mesélte Fodor Zsóka, aki örömmel ölti magára márciusban újra az idős grófné jelmezét.       Zsóka a legtöbb szakmai támogatást a színház direktorától, Fekete Pétertől kapja. Az igazgató is elismerte, hogy négyéves munkássága alatt ekkora közönségsikert még nem produkált a társulat. A szakember szerint a siker kulcsa Fodor Zsóka szakmai alázata (és valószínűleg a Barátok közt népszerűségének is van némi köze hozzá - a szerk.). "Előttem van egy lista azokról, akik nem jutottak be a Csárdáskirálynőre, és mivel közpénzből működő színház vagyunk, elsődleges feladatunk, hogy kiszolgáljuk a közönséget, ezért tavasszal újra műsorra tűzzük" - mondta a direktor, aki nem tagadta, hogy az operett profitot termelt a színháznak. "Valóban jelentős pluszbevételt hozott a Csárdáskirálynő. Egy ilyen produkciónak a kivitelezése költségesebb. Ezért a jegyárak ezer forinttal többe kerültek, mint egy prózai darabra." Fekete Péter már megígérte Fodor Zsókának, hogy egy újabb darabban a drámai arcát is megmutathatja imádott közönségének. (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés