Komár nem tud megszabadulni nejétől

2011. január 12. 14:18, Habostorta

Dögkeselyűnek nevezte ex-feleségét és ügyvédjét Komár László Van az úgy, hogy az ember nem tud elválni. Komár László bármennyire szeretette volna hivatalosan is lezárni negyedik házasságát, a pénzügyekben nem sikerült megegyeznie 33 évvel fiatalabb feleségével, így annak ellenére, hogy mind a két fél kérte a házasság felbontását, a bírónő nem zárta le a csúfos véget ért frigyet. Komár felháborodva nyilatkozott a Blikknek, elmondása szerint felesége valósággal kiszipolyozza őt, és nem elég a túlkapása az anyagiakat illetően, még vasárnapi apukát is csinált belőle. "Elveszítettem a gyerekemet, vasárnapi apuka lettem!" - panaszolta a bulvárlapnak. "Eddig 99%-os volt a gyerekhez való hozzáférésem, most 1%, azaz gyakorlatilag nincs gyerekem. A találkozásunk korlátozva lett, minden páros hét hétvégéjén láthatom csak." Komár szerint ez azért sem fer, mert előadóművészként főként hétvégén van fellépése, tehát miközben megkeresi a gyerektartásra valót, elszakad a lányától.       Az énekes egyébként válásban és gyereknevelésben is jelentős tapasztalattal rendelkezik, ám mint fogalmazott, korábbi kapcsolataiban ennyire "aljas" és "alattomos" hozzáállást még sohasem tapasztalt. "A második házasságom felbontásakor egy pillanat alatt meg tudtuk oldani a válást, itt szipolyozás folyik! Az akkori idők legmagasabb gyerektartását kapta meg tőlem Balázs fiam anyja, itt most egy olyan összeget követel a feleségem gyerektartásként, ami nem reális. Eddig 50 ezer forintot adtam, most hajlandó lennék 75 ezret fizetni, de ő 150 ezret kér! De ez sem elég neki, fenntartom és megerősítem azt korábbi állításomat is, hogy elvinné a házamat is a fejem fölül! Lakáshasználati jog ellenértékeként pedig 5 millió forintot kér tőlem." Komár és egykori párja, Erzsi nem egyezett meg az életközösség megszűnésének időpontjában, a feleség lakáshasználati joga ellenértékének mértékében és a gyerektartás összegében. Válóperük második fele leginkább egy piaci alkudozáshoz hasonlított. "A feleség arra hivatkozik, hogy kényszer hatására költözött el. Ehhez képest jól megtervezte a költözését, így egy fillérre nem tarthat igényt" - mondta Grespik László, Komár ügyvédje. (Forrás: Blikk, TV2) Nézd meg a videót is!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés