Air France-tragédia: Rábukkantak a roncsokra

2011. április 6. 12:48, Habostorta

Az utastér egy épen maradt része is meglett Két évvel a tragédia után több roncsdarabot, köztük az utastér egy épen maradt részét is megtalálták a Brazília közelében az Atlanti-óceánba zuhant Air France gépből. A repülő fekete dobozait, amelyek megmagyarázhatják az öt magyar életét is követelő katasztrófát, még keresik. A repülő 228 emberrel, köztük négy magyar állampolgárral és egy szlovákiai magyarral a fedélzetén a brazíliai Rióból Párizsba tartott, amikor egy viharban nyoma vesztett. Napokkal később a gép több darabját és ötven holttestet (még a korábbi három kutatáskor) megtaláltak, de az úgynevezett fekete dobozokat, amelyek választ adhatnának arra, hogy mi történt, nem. A francia légitársaság és az utasszállítót gyártó cég márciusban közösen indított egy negyedik expedíciót a roncsok felkutatására. Tengeralatti robotok segítségével egy 10 ezer négyzetkilométeres területet vizsgálnak át, ami akár júliusig is eltarthat, de részben már vasárnap sikerrel jártak.       "A gép egy nagy részét megtaláltuk, körülötte pedig további roncsok vannak. De egy fontos rész épen maradt" - mondta a francia közlekedési miniszter, hozzátéve, hogy holttesteket is találtak. "Erre a jó hírre vártunk már több mint húsz hónapja. Minden nap azzal a kérdéssel ébredtünk, hogy hol lehet a gép" - mondta egy nő, akinek vőlegénye halt meg a katasztrófában. A roncsok felfedezése reményt ad arra, hogy megtalálják a repülés adatait és a pilóták beszélgetését is tartalmazó adatrögzítőket, és így választ kapjanak arra, mi okozhatta a tragédiát. Korábban a sebességmérők hibáját is lehetséges oknak tartották, emiatt az összes gépen lecserélték ezeket a műszereket.A két vállalat korábban 28, most pedig további 12,5 millió dollárt költ a kutatásra. A szerencsétlenség pontos oka kulcsfontosságú lehet abban a perben, amit az Air France és a gyártó ellen kezdeményeztek márciusban, gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. (Forrás: RTL Klub)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés