Olivér lakásában csajozhat Alekosz

2011. április 13. 13:42, Habostorta

Még el sem kezdődött a show, de már sikere van Alekosz feleségkereső valóságshow-ja minden bizonnyal sokat hoz, nemcsak a főszereplő konyhájára. Az is biztos, hogy nem jut Delhusa Gjoni polcon porosodó műsorának sorsára. (Az énekessel még jóval a ValóVilág újraindulása előtt forgatták le az ugyancsak párkereső reality-t, ám a VV4, majd pedig Alekosz kiütötte nyeregből az 57 éves amorózót.) A hamarosan szabaduló Alekoszt mindenesetre keleti kényelem, nyugati izgalom, és nők hada várja az idekint lévő való világban. Ráadásul a show-ból show-ba csöppenő biztonsági őr boldogulásáért Olivér is keményen dolgozik. Alekosznak nem kell lemondania az általa oly ékesszólóan méltatott luxusról, menyasszonykereső műsorában még fényűzőbb körülmények között él majd, mint eddig. A Bors információi szerint a csatorna szerkesztői azt találták ki, hogy a show hölgyszereplői lakjanak a (VV)villában, a főszereplő pedig egy luxuslakókocsiban egyedül élvezze a kényelmet a villa közvetlen szomszédságában, a kőkerítésen belül. A kocsi berendezése állítólag egy ötcsillagos szálloda lakosztályát idézi: bőr borítású ülőgarnitúra, plazmatévé, teljesen gépesített konyha és gyönyörű fürdőszoba várja a nőbolond valósághőst, no meg persze egy hatalmas franciaágy, amely remélhetőleg főszerepet játszik majd a műsorban.     Jóvágású úri legény keresi szexéhes partnernőjét   Alekinnyó férfiúi sikereinek Olivér ágyaz meg. Az áldozatos barát még saját otthonát is megosztja az okostojással, a műsor első része ugyanis nála játszódik. Oli otthonát azért kamerázzák be, mert az RTL stábjának a ValóVilág után fel kell újítania a villát. Minél hamarabb ki kell festeni, átrendezni, megreparálni az épületet, hogy Alekosz menyasszonyjelöltjei mielőbb birtokba vehessék.De Olivér nemcsak hajlékot nyújt Alekosznak, már most lankadatlan lelkesedéssel buzgólkodik azon, hogy menyasszonyjelölteket szerezzen a számára. Már a társkereső oldalakon is kivetette a hálóját, névre szóló leveleket ír társra vágyó, magányos nőknek. "Kérlek, bocsáss meg, hogy így ismeretlenül írok Neked. Simor Olivér vagyok, talán láttál a mostani ValóVilágban. Az adatlapod alapján választottalak ki Téged. A villalétem alatt rengeteget beszéltem Alekosszal arról, hogy milyen lenne számára az igaz társ. Adatlapod alapján biztos vagyok benne, hogy nagyon szimpatikus lennél számára. Ha kölcsönös a szimpátia, akkor kérlek, írd meg a telefonszámodat a privát e-mail címemre, és az RTL Klub kollégái megkeresnek Téged!" Alekosznak tehát tálcán kínálják boldogulásához a lehetőséget, és ameddig jó üzlet van a "görög félistenben", biztosan nem engedik el a kezét. (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés