Dundika fiút szül Majkának

2011. május 19. 11:54, Habostorta

Vége a találgatásoknak, Dundika és Majka valóban gyermeket vár A trónörökös egy ideig nem viselheti édesapja nevét, de idővel Majoros lesz. Végre a nyilvánosság előtt is vállalta kapcsolatát Dundika és Majka, a debütáláshoz pedig a Frizbit választották. A pár Hajdú Péternek mesélt először a kapcsolatukról, és arról, hogy még idén szülői örömök elé nézhetnek, ezért nagyobb lakásba költöznek. Majka és Dundika sokáig kínosan kerülte a témát, hogy valóban együtt vannak-e, elmondásuk szerint arra való tekintettel, hogy a nyuszilány még nem tudott hivatalosan is pontot tenni házassága végére. "Az Ezek megőrültek! forgatásán sokat beszélgettünk, sőt szinte minden reggel én vittem meg hoztam haza, hiszen egy helyen laktunk" - kezdte Majka. Elmondása szerint soha nem felejti el az első találkozást, bár nem volt túl romantikus. "A liftbe szálltam, hatalmasat köszönt rám, de csak két nappal később esett le, hogy ő az." Dundika úgy fogalmazott, mindig próbált korrekt maradni férjével szemben."Tavaly nyáron a fővárosba költöztem, alig tudtunk találkozni, szeptember elején lezártuk a kapcsolatunkat, Majkával pedig októberben fordult komolyabbra a viszonyunk. Egyik pillanatról a másikra nála találtam magam."       Dundika házassága a hírekkel ellentétben érvényes, így a baba a volt férje nevét kapja majd. "A jogszabályok szerint, ha a szülés a válást követően 180 napon belül történik, automatikusan a férj nevére kerül a gyermek. Hiába is nyilatkoznánk mindhárman, hogy én vagyok az apa, vagy hivatkoznánk DNS-vizsgálatra, apasági tesztre. Ez egy elég hosszú procedúra lesz" - magyarázta Majka, akinek első gyermeke így a Szentiványi vezetéknevet kapja - ideiglenesen. "Valószínűleg a baba is Majoros lesz majd, és egy idő után én is..." - tette hozzá Dundi. A modell azt is elmesélte, hogy terhességének volt egy időszaka, amit nehezen viselt. "Émelygés, mindennapos rosszullétek, senkinek nem kívánom. Lánynevekre már voltak ötleteink, fiúkra még nincs, és egyelőre nem is vettünk meg semmit, ami egy babához szükségeltetik. Rövidesen új otthonba költözünk, ahol akár már három gyermek is elfér majd..." A hetven négyzetméteres lakóparki, földszinti lakás szintén a tizenharmadik kerületben található, ahonnan Majka nem tud, és nem is szeretne elszakadni. Dundika egyébként immár a 13. hétben van és azt is tudni lehet, hogy kisfiuk lesz. (Forrás: Bors, Blikk)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés