Menekült a sajtó elől a felbőszült Claudia

2011. június 21. 14:36, Habostorta

A hátsó ajtón slisszolt ki az újságírók elől Angolosan távozott az újságírók népes csoportja elől Liptai Claudia, akinek egy szinkronmunka után kellett volna találkoznia a sajtóval. Az eseményt kifejezetten miatta rendezték. A színésznőnek hétfő reggel a filmgyár épületében volt találkozója a sajtó képviselőivel, a Gondozoo című film kapcsán, amelyben egy nőstény oroszlánt szinkronizált. Az Intercom képviselője jelezte: Claudiát nem sikerült pénteken elérnie, ezért nem tud arról, hogy sajtósok várnak rá. Aki ismeri a rapszodikus színésznőt, tudta: botrány készül. A meghívóban azt ígérték, Claudiát fotózni lehet a stúdióban, és szinkronszerepéről is faggathatják. A TV2 sztárja azonban átírta a forgatókönyvet, amint megpillantotta a riportereket, hisztériás rohamot kapott, idegesen telefonálgatni kezdett, majd közölte a rá várakozó húszfős társasággal: senki ne merjen fotót készíteni róla vagy kérdést feltenni.       A filmgyár udvara felbolydult, biztonsági őrök futkostak, kulcsot szereztek a szinkronstúdió hátsó ajtajához, majd - míg a fotósok a főbejáratnál várakoztak - kicsempészték a nyilvánosságot egyre nehezebben viselő színésznőt. Claudia nem először viselkedik furcsán, két héttel ezelőtt a Jóban Rosszban 1500. adását ünneplő stáb tagjait thai masszőrök kényeztették. Erre a szintén nyilvános eseményre Liptai is hivatalos volt, de nem tudta, hogy fotósok is jelen lesznek. Amikor meglátta a kamerákat, csapkodva, káromkodva elhagyta a helyszínt, még a producer sem tudta megállítani. Úgy tűnik, a művésznő csak anyacsatornájának, a TV2 csapatának hajlandó nyilatkozni, az Aktív és a Frizbi riportalanya ugyanis már többször volt. Ezúttal is az Aktív kamerájának nyilatkozott a szinkronszerepről, íme: (Forrás: Bors, TV2)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés