Íme Alekosz új szerelme!

2011. július 1. 8:54, Habostorta

Veronika és Tünde után ismét új lányt szeret Alekosz nemrégiben azt a feladatot adta öccsének, Tibinek, hogy mire hazaér, legyen egy szép, szőke, lehetőleg biszex lány otthon. A srác pedig betartotta bátyjának tett ígéretét. Betty már három hete együtt él Alekosszal. Szó szerint, ugyanis máris beköltözött Vája asszonyék lakásába. (Persze a sajátjába nem vitte magával Alek) "Betty tizenkilenc éves, és sokkal magasabb szintű hölgy, mint akikkel korábban a villában vagy a menyasszonykeresőben dolgom volt" – magyarázta büszkén Alekosz az Új Ásznak. A valósághős még dolgozni sem engedi új kedvesét, hogy a lány minden idejét neki szentelhesse. Ezt szolgálja az is, hogy a Betty máris beköltözött hozzá az érdi családi fészekbe.       "Betty már főállásban foglalkozik velem, a „szerződése” határozatlan időre szól. A legfontosabb dolog számára a haja, így a hajvasalót mindenhová visszük magunkkal. Mosogatnia, főznie nem kell nálunk, mert vigyázunk a körmeire." -A szőkeség ugyan nem házias, de ezt egy különleges tulajdonsággal ellensúlyozza.– Betty nem veti meg a szépet, akár fiúról, akár lányról van szó, úgyhogy ő lehet a kulcs a beteljesüléshez, ami a két nővel való szeretkezést illeti. Ez régi nagy vágyam, már folyamatban is van a dolog" – hencegett Alekinnyó. A valósághős kedvesét az avatja ideális partnerré, hogy nem féltékeny. "Ha azt mondom neki: megyek, akkor megyek. Egy szava sincs, így a fellépéseken továbbra is flörtölhetek, csajozhatok. Egyébként a testvérem barátnőjének a barátnője, és már aznap hajnalban vonatra ült, hogy láthasson, amikor Tibek rátalált. Ami még különösen szimpatikus benne, hogy az utasításaimat komolyan veszi, és egytől egyig betartja" – húzta ki magát a valósághős. Meddig tart ez a nagy románc? Majd az idő eldönti! (Forrás: Bors/Új Ász)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés