Végre elkelt Albert herceg!

2011. július 4. 7:24, Habostorta

Monaco ünnepli az újdonsült hercegi párt Albert herceg és Charlene Wittstock szombat délután Isten színe előtt is örök hűséget fogadott egymásnak. A monacói herceg a kissé unalmas egyházi ceremónia után hatalmas bulival és tűzijátékkal ünnepelte meg, hogy bekötötték a fejét. Monacó lakói még mindig nagy szívfájdalommal gondolnak előző uralkodónőjükre Grace Kellyre, azaz Gracia Patricia hercegnőre, aki közel harminc éve hunyt el egy autóbalesetben. Ugyanakkor nagy boldogság számukra, hogy az idén ötvenhárom éves Albert herceg végre rászánta magát az esküvőre, méghozzá világraszólóra. Vilmos és Katalin hetekkel ezelőtt megtartott, valamint szülei fényűző esküvője magasra tette a lécet II.Albert és Charlene Wittstock számára. Az oltárt eddig tudatosan messzire elkerülő uralkodó ezért úgy gondolta, ha már örök hűséget fogad, akkor azt egy egész hétvégén át ünnepli nagyszabású látványosságok közepette.         A pénteki, monacói palota tróntermében tartott polgári esküvő után a katolikus egyházi szertartást szombat délután a hercegi palota márványudvarán rendezték meg 3500 meghívott jelenlétében. A kissé hosszúra nyúlt katolikus ceremónián többek közt Nicolas Sarkozy francia elnök, Szergej Bubka rúdugró olimpiai bajnok, Giorgio Armani és Kalr Lagerfeld divattervező – előbbi alkotása a menyasszonyi ruha –, Naomi Campbell egykori topmodell, Sir Roger Moore színész és köztársasági elnökünk, Schmitt Pál is részt vett. A ceremónia helyszínén rekkenő hőség volt, s a vendégsereg többsége folyamatosan törölgette is gyöngyöző homlokát.Albert a piros szőnyegen való vonulás közben néha megfeledkezett arról, hogy lépést tartson arájával, aki kicsit nehézkesebben mozgott a több méteres hófehér uszálya miatt.Az egyházi esküvő után a Garnier operaházban és a Monte-Carlo-i kaszinó erkélyein egy fényűző bál keretein belül folytatódott az ünnepi hétvége, az estét pedig egy óriási tűzijáték zárta. A szervezők figyelmességének köszönhetően bárki csatlakozhatott az ünnepléshez, a két napos fiesta idejére ugyanis annyi ételt készítettek, hogy akár egész városnyi tömeget képesek lettek volna ellátni. A feltűnést mindig kerülő feleségével ellentétben Albert világéletében a nyilvánosság előtt élte életét. Rainier és Grace Kelly második gyermekeként, egyetlen fiúként jött világra. Hat évvel ezelőtt, apja halála után került trónra negyvenhét évesen. (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés