Hollandiában is sztárok a Nyári lányok

2011. július 4. 11:56, Habostorta

A legnagyobb tévéshowban mutatják majd be első dalukat Az X-Faktor döntős testvérpárjának, a Nyári lányoknak második hazája Hollandia, sőt igazából a tehetséges és csinos lányok kettős állampolgárok, így nem csoda, hogy meghívták őket a királyság legnépszerűbb televíziós show-jába. Megeshet, hogy hamarabb csinálnak karriert a tulipánok földjén, bár itthoni fellépésekkel is tele a naptárjuk.       "Budapesten születtünk, de egész kislánykorunkat Amszterdamban töltöttük, mivel apukánk ott dolgozott. A királynőtől kapott állampolgárságot, miután nemcsak olyan világsztároknak muzsikált, mint Audrey Hepburn, Gloria Estefan, Pavarotti, hanem Beatrix királynőnek is, ezért mi is kettős állampolgárok lettünk. Azért annyira szoros a kapcsolatunk, mert az óvodában először csak egymással tudtunk kommunikálni és játszani" – mondja Nyári Edit, a Summer Sisters idősebb tagja. "A szüleink csak miattunk költöztek haza, amikor már iskolába kellett mennünk, de Hollandia a második hazánk maradt, ezért nagyon örültünk a meghívásnak. Augusztus végén hallhatják itthon az első közös új dalunkat, ennek angol változatát mutatjuk be Hollandiá­ban szeptemberben" – mondja Aliz, a fiatalabb Nyári lány. (Forrás: Blikk)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés