Risztov Évát kizárták a vb-n!

2011. július 19. 12:33, Habostorta

Se érem, se olimpiai kvóta - Risztov Éva szerint igazságtalanul diszkvalifikálták Kizárták Risztov Évát 10 kilométeren a sanghaji vizes világbajnokságon. A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a féltáv megtétele után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan olimpiai kvótát ért volna számára a jövő nyári londoni ötkarikás játékokra. Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett viadalon 2,5 kilométernél a 2-3. pozícióban úszott az 56 indulót számláló mezőnyben, és 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták.       "A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert" - nyilatkozta az esetről utóbb a Magyar Rádiónak a debreceni sportoló. "Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni..." - mondta csalódottan az élsportoló. (Forrás: MTI, Telesport)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés