Az ókor elveszett flottáját fedezték fel

2011. augusztus 14. 12:15, Habostorta

Újabb titkok és leletek az ókori Egyiptom világából Négyezer éves hajóroncsokat, valamint egy elfeledett óegyiptomi kikötőt fedeztek fel amerikai, egyiptomi és olasz régészek a Vörös-tenger egy kiszáradt öblében, ahonnan a titokzatos Punt felé indíthattak az egyiptomiak merész expedíciókat. Punt az ókori egyiptomi feljegyzésekből ismert távoli vidék, ahová az egyiptomiak többször is indítottak kereskedelmi expedíciót. Legismertebb közülük az a vállalkozás, amelyet a Kr.e. 1479-1458 között kormányzó Hatsepszut királynő uralkodásának 8. évében szerveztek. Az uralkodónő Dejr el-Bahariban lévő halotti templomának domborművei bemutatják az expedíció teljes történetét. Jelentésük a 19. századi felfedezésük óta éles vitákat vált ki az egyiptológusok körében. Egyesek szerint Punt nem is létezett, míg mások úgy vélik, hogyha valóságos országról is van szó, nem választották el tengerek Egyiptomtól. Így legfeljebb szárazföldi expedíciókat küldhettek oda, nem beszélve arról, hogy az egyiptomiak csupán folyami hajózásra alkalmas vízi járműveket építettek.             A legutóbbi leletek, amelyek amerikai, egyiptomi és olasz régészeknek köszönhetően kerültek napvilágra, azt bizonyítják, hogy az ókori egyiptomiak tengerjáró hajókat is építettek. Az archeológusok Kathryn Bard, a Bostoni Egyetem régésze irányításával a Vörös-tenger egy kiszáradt öblében, Mersza/Vadi Gavasziszban folytatnak évek óta ásatásokat, ahol a meredek sziklafalba vájt nyolc barlangot fedeztek fel. A leletek között rengeteg, tárolásra szolgáló agyagedény, cédrusfából ácsolt ládák, tányérok, kupák vannak. Feltártak öt agyagtéglából épített rámpát, amelyek a hajók vízre bocsátását könnyíthették meg, s találtak a punti expedícióra utaló írásos emléket is. A legérdekesebb leletek közé tartozik két szikomorfa-deszka, amelyeken még láthatók az utasítások, miként kell összekapcsolni a darabokat. Egy-egy punti expedíció a szakember becslése szerint legkevesebb 4 hónapot vett igénybe, s a modernkori űrutazásokhoz hasonlatosan önellátóknak kellett lenniük: a hajók mellett minden egyebet is, beleértve az élelmet a helyszínre kellett szállítani. (Forrás: MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés