E-mailben dobták ki a Fábry-show dolgozóit

2011. augusztus 18. 9:15, Habostorta

Gyökeres változások várhatók a műsornál Tizenhárom év után a megszokott formájában megszűnik Fábry Sándor műsora, az Esti Showder – tudta meg a Bors. A népszerű talkshow első adása 1998-ban indult, akkor még az MTV1-en, majd a következő évadot már az RTL Klub képernyőjén folytatta a legendás tévés. A lap úgy tudja, a nézettségi mutatók főszerepet játszottak abban, hogy produkció szerkezete hamarosan átalakul, s akár másik műsorsávba is kerülhet. A statisztikák tanúsága szerint a 2000-es évek elején több mint kétmillió nézővel büszkélkedhetett a kéthetente főműsoridőben jelentkező show, ám napjainkra a publikuma alaposan megcsappant. 2011. június 16-án például egymillió-háromszázezren nézték végig Fábry magánszámait. Egy neve elhallgatását kérő egykori stábtagtól tudta meg a Bors riportere, hogy nemcsak az Esti Showder felépítését újítják meg – úgy tudjuk, ötvenpercesre zsugorodik a műsor –, hanem az egész stábot is.       "Szépen fogalmazva megszűnt a Fábry-show" – árulta el a bennfentes, aki azt is elmondta, mit is jelent ez kevésbé szépen fogalmazva. "Pénteken e-mailben mindenkinek megköszönték az eddigi munkáját. Gyakorlatilag csak a szerkesztők maradtak, a felvételvezetőktől kezdve a gyártásvezetőkön át a rendezőig, s egyéb stábtagokig mindenki mást kirúgtak. Az volt igazán fájó, hogy már a nyár közepén is szólhattak volna, hogy erre számítsunk. Akkor talán lett volna esélyünk munkát találni az ősszel induló produkciókban. Így gyakorlatilag semmi." "Azt mondták, valami lesz majd a műsor helyett, ehhez új stábot toboroznak. De abban a formában, mint ahogyan eddig ment, az Esti Showder nem létezik többé. Feltehetően stand up műsorrá alakul. De még az sem világos, hogy milyen szerepe lesz benne Fábrynak. Elvileg októberben kiderül" – magyarázta a neve elhallgatását kérő tévés. Az RTL Klub programigazgatója megerősítette a hírt, hogy októbertől változások lesznek a műsor életében. "Fábry Sándort továbbra is látni fogják a nézők a képernyőn, az Esti Showder nem szűnik meg, nem változik stand up műsorrá – bár az is lesz benne –, csak átalakul" – magyarázta Kolosi Péter. A műsor producere, Kovács Kristóf szerint még rengeteg a bizonytalanság a műsor körül. "Igaz, hogy a stáb szerződése júniusban lejárt, de a produkció meg is kívánja, hogy öt-tíz évente frissüljön a stáb" – vélekedett az elbocsátásokról Kovács Kristóf. "Lehetséges, hogy változtatunk a műsor címén, de a Fábry-show megmarad. Az biztos, hogy ôsztől indul, s hogy Fábryra épül, és az sem kétséges, hogy főműsoridőben adják. Minden attól függ, milyen műsor-struktúrával indul ősszel az RTL Klub" – mondta a műsor producere. (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés