Kiválasztották a legjobb 25 énekest

2011. október 3. 10:48, Habostorta

Sok megpróbáltatáson kellett átesniük a mentoroknak, míg 150 versenyzőből 25-re szűkítették a mezőnyt A legjobb 50 énekest a mentorokon kívül egy színházteremnyi néző figyelte árgus szemekkel, így a szigorú ítészek előtt pillanatok alatt kiderült, kik vannak hatással a közönségre és kik nem.Elsőként Kováts Vera lépett színpadra, aki minden mentort és nézőt lenyűgözött. Gyurcsík Tibi felszántotta a színpadot, Gubik Petra előadását pedig tátott szájjal, mozdulatlan arccal nézte végig Keresztes Ildikó. Bagosi Alexa itt hívta fel magára igazán a mentorok figyelmét, Tarány Tamás pedig megmutatta, hogy nemcsak sétálgatni, hanem táncolni is tud a színpadon. Az első nagy csalódást Fehér Zoltán okozta, komoly vita alakult ki a mentorok között az énekesről, mert bár hangi adottságait meggyőzőnek találták, az előadásmódját problémásnak érezték. Ez a vita azonban korántsem volt olyan heves, mint ami Kocsis Tibor miatt alakult ki Ildikó és Feró között. Keresztes kijelentette: „Felmondok, elmegyek, de viszem magammal a Kocsist is!”           A Hajdu-ikrek újfent megdöbbentették a mentorokat, de ezúttal remek produkciójukkal, így ismét helyet kaptak Geszti Péter szívében. Muri Enikő könnyei kicsordultak a dal végére, Oltyán Attila pedig igazi rock sztárként viselkedett a színpadon. Luther Beuka életre keltette talpa alatt a deszkákat, a mentorok most azt is élvezték, amikor nem énekelt, csak táncolt. A frissen alakult fiúcsapat tagjai, Kumich Tamás, Nánássy Tibor és Varjú René lelkesen adta elő a Stand By Me-t. Barna Gergő felépült a saját magának okozott csalódás után és mosolyogva lépett a mentorok elé. Eljött a pillanat, hogy a mentorok eldöntsék, kik mehetnek tovább velük a Mentorok házába. A Lányok csapatát Abodi-Nagy Blanka, Bagosi Alexa, Farkas Éva, Gubik Petra, Kováts Vera és Muri Enikó alkotja. Mazsit és Németh Katicát a mentorok hazaküldték. Bagossy Norbit hazaküldték, csak Baricz Gergő kerülhetett be a Fiúk közé Barna Gergő, Demes Tamás, Kelemen Csaba – Lil C., Oltyán Attila és Tarsoly Arnold társaságában. A Csapatok között a Hajdu-ikreknek, a szerelmespárnak, Angler Balázsnak és Simon Boglárkának, a Czékmány Tamás és Wunderli Hajnalka alkotta duónak, Csótó Szilviának és a Berta Kittinek, a Rocktenorsnak, valamint a frissen alakult triónak, az Apollo 23-nak jutott hely. A 25 felettiek csapatát Borzné Kovács Violetta, Géczi András, Gyurcsík Tibor, Kocsis Tibor, Luther Beuka és Tarány Tamás erősíti. A versenyzők egyelőre nem tudják, melyik mentor szárnyai alá kerülnek, ezt az élő show előtti utolsó megmérettetésen, a Mentorok házában fedik fel előttük. (Forrás: RTL Klub)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés