Kalapács alatt a 100 éves keksz

2011. október 3. 12:00, Habostorta

A "túlélő süti" csaknem a Déli-sarkig jutott Egészen pontosan 104 éves az a keksz, amely megjárta az Antarktiszt és kis kíján a Föld Déli-pólusát is elérte. A múlt századi ereklye most új gazdára vár Londonban, a neves Christie's aukciós ház tűzte árverési rendjébe. A jelenleg privát gyűjtő tulajdonában álló kis kerek sütemény ára a várakozások szerint akár az 1500 eurót (438 ezer forintot) is elérheti - közölte a Christie's. A keksz az egykoron nemzeti hősként ünnepelt brit felfedező és sarkkutató, Ernest Shackleton kapitányé volt, aki 1907 és 1909 között a Déli-sarkra vezetett expedíciót. Csapata ezernyi ilyen, tejproteinnel dúsított kekszet vitt magával, amelyek különösen táplálóak voltak a szélsőséges időjárási körülmények között.         Az expedíció résztvevőinek 160 kilométerre a Déli-sark előtt vissza kellett fordulniuk, a visszafelé vezető úton pedig az életben maradás érdekében meg kellett felezniük napi fejadagjukat. Shackleton egyik kekszét a kutatócsapat egyik tagjának adta, aki feljegyezte naplójába, hogy ettől a süteménytől ezer fontért sem válna meg soha. A most kalapács alá kerülő süteményt a csapat egyik tábori szálláshelyén találták meg. A Christie's már 2001-ben is elárverezte a brit kutató egyik kekszét, amely átszámítva 8800 eurós (2,5 millió forintos) rekordárat ért el. (Forrás: MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés