Rihanna vs Evelin - három percben

2011. december 10. 10:12, Habostorta

Gáspárék nagyobbik lánya transzba esett Rihanna melleitől Ez a hét kétség kívül Gáspár Eveliné, és édesapja magyarázatáé arra, mi segítette lányát Rihanna mellei közé a színpadra. A világsztár ugyanis éppen a roma showman nagyobbik lányát választotta ki a tömegből egy közös vonaglásra budapesti koncertjén. Felhívta magához a színpadra, majd erotikus show-t mutatott be, lényegében rajta. Evelinnek tehát sikerült az, ami a férfiak többségének vágyálom marad: megfogta Rihanna mellét, aki közben meglovagolta őt.Tánc és revü három percben. "A színpad melletti szektorból néztük Rihannát a barátnőmmel, egyszer aztán koncert közben felénk fordult, rám mutatott, hozzátéve hogy "girl with red lips", és intett, menjek fel hozzá. Szerintem a vörös rúzs mellett a kisugárzásom miatt szúrt ki magának. Lefektetett, meglovagolt, rátette a kezemet a mellére, elsüllyedtünk a színpad alá, váltottunk néhány szót, megölelt, majd elrohant átöltözni, engem pedig az egyik testőre visszakísért a helyemre" - mesélte a Borsnak Evelin, aki valósággal transzba esett a színpadon.       Igen, biztos a kisugárzás meg a piros rúzs. Nekünk azonban még Evelin magyarázatánál is jobban tetszik Győzike verziója a történtekre. Valamivel ugyanis reagálni kellett azokra a cikkekre, melyek szerint a 63 ezer forintos, közvetlen a színpad elé szóló koncertjegy mellett sokba került az extra élmény a családfőnek. Győzike a Velvet kérdésére elmondta: a jóisten akarta így, hogy 13000 ember közül a lányát válassza Rihanna. "Azért volt ez, mert Evelin ruháját elvittem vasárnap a szentmisére, és a pap megszentelte. Azt kértem az istentől, hogy legyen szerencséje Evelinnek ebben a ruhában. A hitnek pedig nagy ereje van." Ha már a hitnél tartunk, Evelin sem érti, miért olyan nehéz hinni. Mégpedig elhinni azt, hogy mindez véletlenül történt... Felmerülhet az a kérdés is, hogy az elmúlt évben főként anyagi gondjaival és adócsalási perével címlapokra került, fillérje sincs Győzikének miből tellett a drága jegyre. Erre is van válasz: Evelin nagyapjától kapta a koncertélményt. (Forrás: Bors, Velvet)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés