Életfogytiglant kapott a pécsi ámokfutó

2012. január 26. 13:48, Habostorta

Gere Ákos legkorábban 30 év múlva szabadulhat Elsőfokon életfogytiglanra ítélték a pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját.A 25 éves férfit legkorábban 30 év múlva bocsáthatják feltételesen szabadlábra. Gere Ákos 2009-ben pisztollyal megölte egyik csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.A bíróság Kovács Attila vezette büntetőtanácsa Gerét előre kitervelten, több ember ellen elkövetett emberölés kísérletében és kétrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésben találta bűnösnek.Mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 2,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik. Gere Ákos lelki problémák miatt 15 éves kora óta járt pszichológushoz, és hangulatjavító gyógyszereket is szedett - írja az MTI. A magának való, visszahúzódó fiatalember nem tudott beilleszkedni a közösségbe.Ha az egyébként egymást is ugrató társai az egyetemen viccelődtek vele, azt személye elleni támadásnak gondolta és megsértődött. Többször is panaszkodott édesanyjának, hogy nem jön ki jól a csoporttársaival, nem találja a közös hangot velük.Komolyabb érdeklődést kutyája gondozása, a motorok és a fegyverek iránt mutatott, utóbbi témáról szeretett beszélgetni.       Ismerkedni kezdett a lövészettel, 2008-ban lett az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja, 2009 tavaszán kapott engedélyt sportcélú maroklőfegyver tartására. Egy hónappal tettének elkövetése előtt elégtelen lett a zárthelyi dolgozata, csoporttársai azonban jó jegyeket kaptak. Felmerült, hogy puskáztak, emiatt szóváltás alakult ki közte és a többi diák között. Gere Ákos jelezte nekik, hogy a csalást jelezni fogja az egyetemen, de társai figyelmeztették, hogy mivel egyikük testépítő, rosszul járhat. A vádlott erre megjegyezte: "A golyó mindenkin fog." Gere 2009. november 26-án délben gyakorlati foglalkozáson vett részt a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében. Közben a termet elhagyva kétszer is kiment a mosdóba. Másodszor fegyverrel tért vissza és lövöldözni kezdett. Egy lány könyörgött neki, hogy "Ákos ne csináld, hagyd abba", de ő folytatta.Megölte 19 éves csoporttársát, egy másik hallgatót, az oktatót és a teremből távozva egy takarítónőt pedig súlyosan megsebesített. Ezután elhagyta a biofizikai intézetet, ahol pánik tört ki. A közeli négyszáz ágyas klinika egyik emeleti teraszára ment, majd az épületből telefonon értesítette a rendőrséget arról, mit tett és hol van. Ott fogták el és lefoglalták a nála talált fegyvert, két tárat és negyvenegy lőszert. Gere Ákos összefüggő szóbeli vallomást nem tett, írásbeli vallomásában ugyanakkor tagadta, hogy tettét előre eltervezte volna. Hangsúlyozta, azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlat után lőni akart menni.A Pécsi Törvényszék azonban bizonyítottnak látta az előre megfontolt szándékot. Súlyosbító körülmény A törvényszék a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy Gere Ákos tettét lőfegyverrel, előre megfontolt szándékkal, motiválatlanul követte el, s maradandó fogyatékosságot is okozott. A bűncselekmény emellett felzaklatta az országos közvéleményt, közfelháborodást keltett, negatív hatással volt az emberek biztonságérzetére. Enyhítő körülmény Enyhítő körülmény volt a vádlott büntetlen előélete, hogy feladta magát, és a személyiségzavara is, amely enyhe fokban korlátozta cselekedetei következményeinek felismerésében.Papp Gábor, a vádlott védője az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta: a minősítéssel részben egyetért, de a büntetés mértékét túlzónak és indokolatlanul szigorúnak tartja. Hozzátette: ezért is fellebbeznek az ügyben. (Forrás: MTI, MTV)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés