Antal Nimród 3D-s filmet készít a Metallicának

2012. március 9. 11:45, Habostorta

A hírt a zenekar jelentette be saját honlapján Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród filmrendező a Metallicának. "Nimród rajongója vagyok már az első magyar filmje, a Kontroll óta, amelyet 2004-ben a cannes-i filmfesztiválon vetítettek és a mozi mindenkit elbűvölt" - fogalmazott Lars Ulrich dobos.Mint hozzátette, izgatottan figyeli a magyar rendező hollywoodi karrierjét, amely az elmúlt néhány évben ívelt felfelé. "Találkozásunk során öt perc elég volt ahhoz, hogy rám ragadjon a lelkesedése, a kreatív folyamatokhoz viszonyulása, egyedi gondolkodása, személyisége" - tette hozzá Ulrich. "A Metallica mindig is része volt az életemnek és hihetetlen lehetőség, ha a hőseinkkel dolgozhatunk együtt. Hasznosítani fogjuk azt az erőt és mindent elsöprő energiát, amely a Metallica koncertjeiből árad, adunk hozzá egy elbeszélő részt, és 3D-ben csináljuk meg, hogy az egész élményt még fokozzuk" - írta Antal Nimród a www.marketwatch.com beszámolója szerint.       A 38 éves Antal Nimród Los Angelesben született, majd 18 évesen Magyarországra költözött és 1996-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Számos reklámfilmet készített, videoklipet forgatott a Warpigsnek, a Quimbynek, Sub Bass Monsternek és Ganxsta Zolee-nak is.A nagysikerű Kontrollt 2003-ban készítette, a film a 35. Magyar Filmszemlén megkapta az elsőfilmes rendezői díjat, a 2004-es cannes-i filmfesztiválon pedig a legjobb ifjú tehetség díjat. Három eddigi hollywoodi rendezése: Elhagyott szoba (2007, Kate Beckinsale és Luke Wilson főszereplésével), A szállítmány (2009, Matt Dillon, Laurence Fishbourne, Jean Reno), valamint a Ragadozók (2010, Adrien Brody, Danny Trejo). Színészként is dolgozik, egy kisebb szerepben feltűnt Robert Rodriguez és Ethan Maniquis 2010-es akciómozijában, a Machetében is. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést. Az 1981-ben alakult amerikai Metallica a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte több mint 100 millió lemezt adott már el. Eddig kilenc Grammy-díjat gyűjtött be, 2009-ben beiktatták a Rock and Roll hírességek Csarnokába. A Metallica tíz stúdióalbumot készített, a legutóbbit tavaly Lou Reed-del közösen Lulu címmel. A Metallica-mozit várhatóan idén augusztusban kezdik forgatni és 2013 nyarán kerülhet a mozikba. (Forrás: MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés