Alekosznak továbbra se megy a nőzés

2012. június 25. 10:57, Habostorta

A valóságshow-k egykori hőse ugyanazt csinálja, amit eddig: szendved, szakít és magyaráz Alekoszra szerencsére már kissé kevésbé emlékszünk, és nem is maradtunk le sok mindenről. A görög szájhős élete, ahogyan eddig is, nagyjából a fárasztó körmondatok, hirtelen szerelmek és szakítás jegyében telik. Most a Tabu Tv-nek nyilatkozott arról, hogy nem bírta tovább a hónapok óta tartó hullámvölgyeket és hűtlenségeket, szakított barátnőjével, Bettyvel. Alekosz és Betty viharos kapcsolatáról többször is hírt adott korábban az internetes sztártévé, most úgy tűnik, végre utolsó fejezetéhez érkezett a történet. "Sajnos a Bettyvel való kapcsolatomnak vége. Az egész arra vezethető vissza, hogy november közepén átmentem a tv2-höz, és beköltöztem az Összeesküvőkbe, őt pedig magára hagytam egy hónapra. Ő ezalatt az egy hónap alatt nekiállt kalandozni. Valahogy nem bírt magával. Az X-Faktorban föltűnt egy banda, az a neve, hogy Rocktenors, és összeismerkedett velük. Kaland, szerelem szövődött, kapcsolat alakult ki közte és a Mező Márió nevű énekes között. Nem sokkal rá kiderült - és ez az, ami nagyon fájó számomra -, hogy Betty nemcsak vele, hanem a Táborosi Márkkal is összeszűrte a levet. Ő a zenekar második tagja. Ekkor nálam már majdnem betelt a pohár" - magyarázta Alekosz, hozzátéve, hogy mindezek ellenére ő továbbra is bízott a lányban, és (kapcsolatukat mentendő) elvitte magával Görögországba.       "Nem akartam, hogy ez a dolog rajtam múljon, hogy azért legyen vége ennek a kapcsolatnak, mert én nem teszek meg mindent. Ám a görögországi utazás drámába fulladt, mert Betty majdnem összeszűrte a levet az egyik idegenvezetővel... Ez nekem már nagyon sok volt, és mondtam Bettynek, hogy kérek pár nap - legalább egy hét - gondolkodási időt, mert ezt meg kell emésztenem. És amikor három nap elteltével fölhívtam, mert nagyon hiányzott, akkor ő közölte, hogy a hazaérkezésünk utáni nap megint megcsalt. Hogy kivel? Azt már nem is kérdeztem, az már nem is érdekelt." Alekosz azt is elmondta, hogy korábban többen figyelmeztették rá: a lány érdekből van vele és nem azért, mert szereti. "Betty egy jól irányzott ütéssel megborított engem - sokkal jobban, mint a múltkor -, és azt érzem, hogy ennek a kapcsolatnak itt és most vége."       A Tabu Tv telefonon érte utol Mező Máriót, a Rocktenors énekesét. "Mindez nem igaz. Betty egy rajongónk. Kétszer találkoztunk vele összesen, két koncertünkön volt ott talán. Ez egy barátság, de semmi komolyabb kapcsolat nincs köztünk." Márió hozzátette: ahogyan neki sem, csapattársának, Márknak sem volt közelebbi kapcsolata Alekosz kedvesével. "Ha Márknak lett volna valamilyen kapcsolata Bettyvel, akkor vagyunk annyira jó barátok, hogy ezt elmondta volna nekem." Alekosz mindenesetre jelenleg nem vágyik komoly kapcsolatra, a közeljövőben tervei szerint igen változatos női lesznek. "Szeretném egy kicsit kivenni a részem az életből. Azt kérem azoktól a lányoktól, akik közeledni akarnak felém, hogy nyugodtan, őszintén mondják el nekem, hogy mit szeretnének. Nem baj, ha valaki azért közeledne hozzám, hogy ki akarna használni, vagy esetleg vonzza az ismertség, vagy meg szeretne ismerkedni különleges emberekkel - ezzel nincsen semmi gond, csak mondja meg. Ne játsszuk el azt, amit Bettyvel eljátszottunk több hónapon keresztül." Köszönjük, Alekosz. Reméljük, minden közeledni akaró lányhoz eljut az üzenet. (Forrás: Tabu Tv) Nézd meg a videót is!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés