VV Gigi újra Mallorcán szórakoztat

2012. július 12. 8:51, Habostorta

Az univerzális celeblány visszatért jól bevált helyére Ismét egy mallorcai szórakozóhelyen táncol az egykori villalakó, aki pár hónapja még levegőakrobatának tanult. Hab a tortán, hogy ugyanott táncol most is, ahol tavaly és azelőtt, mondhatni, szinte már haza megy. Mint elmesélte, azért ment ki dolgozni, mert visszahívták. "Örülök, hogy ismét kint melózhatok, mert azt csinálhatom, amihez értek, s amit szeretek. Végre ismét színpadon lehetek" - mesélte lelkendezve az egykori VV-hős.                 Elmondása szerint a színpadi és az akrobatikus tánc mellett több feladata is van: hol az énekesnő mögött kell táncolnia, hol pedig image girl-ként kell dolgoznia, amikor csupán annyi a dolga, hogy szép legyen. A 22 éves valóságshow-celeb azonban hangsúlyozza, csupán táncról van szó, semmi többről, ráadásul hamarosan kimegy hozzá a párja is. Úgy tervezi, hogy egészen nyár végéig kint marad Mallorcán, mert jól keres: havonta körülbelül félmillióra rúg a fizetése. "Ez egy nagyon kényelmes munka, de természetesen nem ez életem célja" - vallotta be. Pár éven belül ugyanis össze akar hozni egy jól működő, pénzügyi befektetésekkel foglalkozó vállalkozást. (Forrás: Story)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés