Módos Péter bronzérmes kötöttfogású birkózásban

2012. augusztus 6. 7:03, Habostorta

Örömében cigánykerekezett és dupla hátraszaltót ugrott Módos Péter bronzérmes lett a kötöttfogású birkózók 55 kg-os kategóriájában, miután a bronzmeccsen három menetben legyőzte a dán Erik Nyblomot. Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves szigetvári versenyző - aki korábban a negyeddöntőben kikapott az iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpurtól, majd a vigaszágon legyőzte a kirgiz Arszen Jeralijevet - utolsó londoni meccsén az elődöntőben vereséget szenvedett Haakan Erik Nyblommal találkozott. Az összecsapás előtt a középső szőnyeg mellé, az egyik oldalsó szőnyegre már elhelyezték a győzelmi dobogót, így mindkét birkózó láthatta, mi is a tét. Már a játéktéren álltak a versenyzők, a mérkőzés azonban nem kezdődhetett el, mert a vezetőbíró nem érkezett meg időben. A néhány perces feszült közjáték után azonban végül elrajtolt a küzdelem.Az első menet első másfél percében nem volt akció, és először a 30 esztendős északi ellenfél térdelt le. Nyblom aztán szabálytalanul védekezett, folyamatosan lábat fogott, így Módos kapott két pontot és övé lett az első szakasz.       A második két percben már közel volt a magyar siker, de amikor Módos ment le parterhelyzetbe, kétszer is elmozdult, és az ezért kapott pontokkal riválisa kiegyenlített. A döntő menet aztán ismét a szigetvári birkózóé lett: a másfél perc után megejtett sorsolást követően a dán térdelt le, Módos egyből ráfogott, és egy gyönyörű pörgetéssel eldöntötte a meccset. Örömében aztán cigánykereket hányt és dupla hátraszaltóval örvendeztette meg a publikumot, majd boldogan a szőnyeg szélén álló Struhács György szövetségi kapitány nyakába ugrott. "Sokan mondják, hogy egy ötszörös világbajnoktól ki lehet kapni, de én úgy vagyok vele, hogy nem Módos Péternek. Kicsit bántott, hogy a negyeddöntőben alulmaradtam, de elismerem, hogy most még jobb volt az iráni. Remélem, Rióban vissza tudok neki vágni" - mondta az MTI-nek Módos.       "Kicsit magam alatt voltam, amikor kikaptam, de hál'istennek olyan emberek vesznek körül, akik fel tudtak rázni. Az edzőimtől, a vezetőségtől, a barátnőmtől, a családomtól és egész Magyarországtól, Szigetvártól, Majoros Pistitől (a 2004-es athéni játékok 55 kg-os bajnokától), akivel beszéltem is a meccs után, rengeteg pozitív energiát kaptam a nap folyamán, csodálatos volt. Ettől a dántól kikaptam 2009-ben, úgyhogy ez egy kicsit revánsmérkőzés is volt. Nagyon boldog vagyok a bronzéremmel, bízom benne, hogy legközelebb, Rióban fényesebb is lesz" - tette hozzá az élsportoló. "Azt hiszem, hogy Csonti a szívével nyerte meg ezt a bronzérmet" - értékelt Struhács György. "A vigaszág előtt kicsit helyre kellett rázni, de nem volt nehéz dolgunk. Elmondtuk, hogy mikre gondoljon, mi adjon neki erőt: a sok elvégzett munka, az edzések, a családja. Tudtuk, hogy a dán ellen állásból nem nagyon lesz akció, hiszen jóval alacsonyabb az ellenfél, és Peti jól megoldotta a feladatot. Kicsit felemásra sikerült ez a nap, hiszen Bácsi Petitől többet vártunk, most már tudjuk, hogy sajnos hátsó keresztszalag-szakadása és porcleválása van. Az érem azonban jó kezdés." Módos a magyar birkózás történetének 18. olimpiai bronzérmét szerezte meg, egyben ő a hetedik magyar dobogós a londoni játékokon. (Forrás: MTV; fotó: MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés