Bilincsben citálják bíróság elé Liptait

2012. szeptember 27. 9:06, Habostorta

Többszöri megkeresés után sem vette át vádiratát Nagy port kavart 2011 áprilisában, amikor Liptai Claudia mozgássérült-igazolvánnyal parkolt a Centrál Színház előtt. Akkor a rendőrségi vizsgálat során azt állította, hogy elhunyt édesanyja rokkantigazolványa véletlenül eshetett ki a napfényellenzőből, amikor becsapta az ajtót, így került a műszerfalra. Az ügy körül azóta néma csend honol. Mint kiderült, nem véletlenül.A Velvet értesülései szerint Claudia egyszerűen nem veszi át a Fővárosi Törvényszék által kikézbesített vádiratot. A portál megkereste dr. Póta Pétert, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivőjét, aki a következőket mondta "A vádlotti lakcímről a postai értesítés ún. nem kereste jelzéssel érkezett vissza, amelynek tartalma szerint a vádlottnak két alkalommal próbálta a postai alkalmazott a bíróság hivatalos iratát átadni. A meghatalmazott védő a vádiratot átvette. Ezt követően az eljáró tanács elnöke újból megpróbálta kézbesíttetni a vádiratot a vádlott ismert lakcímére...             ...amely szintén a fenti jelzéssel érkezett vissza, vagyis a kézbesítés ismét sikertelen volt, mert a vádlott a postai értesítés ellenére nem vette át azt. Az eljáró bíró a központi lakcímnyilvántartóból is leellenőrizte a vádlott esetleges másik vagy újabb lakcímét amiatt, hogy időközben megváltozott-e L" "Klaudia tartózkodási helye. A központi nyilvántartás szerint nem változott meg a vádlotti tartózkodási hely. Időközben L. Klaudia vádlott védőt váltott és az új meghatalmazott védő részére a bíróság sikerrel kézbesítette a vádiratot." A szóvivő elmondása szerint a bíróság időközben kitűzte az első tárgyalás időpontját. (Forrás: Velvet, Kiskegyed)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés