Páratlan panorámát ígér a Szilánk

2012. október 29. 8:18, Habostorta

Akkor is nyerünk, ha éppen köd van Londonban Hamarosan megnyílik a káprázatos Szilánk kilátója Londonban, innen már érdemes lesz nézelődni. Jövő év februárjában nyílik meg a közönség előtt Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolója, a Londonban felépült The Shard páratlan panorámát kínáló kilátója, amelyről tiszta időben akár 60 kilométerre is ellátni. Az olasz sztárépítész, Renzo Piano tervei nyomán született, elnyújtott piramis alakú, 309,6 méter magas üvegpalotát, amely éles kontúrjai miatt kapta a Shard (vagyis Üvegszilánk) nevet, júliusban avatták fel. A Tower Bridge szomszédságában, a Temze déli partján álló felhőkarcolóban irodák, luxusszálloda, éttermek és 360 fokos londoni panorámát kínáló magánlakosztályok kaptak helyet.         A februártól reggel 9-től este 10-ig nyitva tartó, 72. emeleti kilátóra 24,95 fontért (közel 9 ezer forint) váltható belépő. A főként katari pénzből megvalósult beruházás gazdái ebből az idegenforgalmi bevételből szeretnék visszakapni az 1,5 milliárd fontosra becsült befektetés egy részét. Az üzemeltetők szerint csak az év néhány napján olyan ködös az idő, hogy semmit sem látni a kilátóból, de mint mondták, aki véletlenül ezekre a napokra vált jegyet, azt ingyenes belépővel kárpótolják. A gyorsliftekkel megközelíthető kilátóba egyszerre 250 látogatót engednek be. A várakozások szerint az első évben akár egymillióan is megtekinthetik a Shard csúcsáról a páratlan londoni panorámát. (Forrás: MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés