Hová tűnt Lang Györgyi adótartozása?

2012. november 13. 9:12, Habostorta

Léteznek kiskapuk az NAV-ügy megoldására Lang Györgyi meglepő pénzügyi botránya 2009-ben derült ki, azóta hol viccesen, hol elutasítóan állt a témához. A NAV legfrissebb szégyenlistáján azonban Györgyi bérelt helyét átadta másnak. De vajon miből és hogyan sikerült kifizetnie több mint tízmillió forintot?! Merthogy a témában megkeresett adószakértő és ügyvéd egyöntetűen állítja: csak akkor kerül le valaki a listáról, ha rendezte az összes tartozását, vagy a NAV-nak sikerült végrehajtania azt. Bizonyára óriási tehertől szabadult meg Lang Györgyi – vagy éppen újabb terhet vett a nyakába? Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint ugyanis rengetegen kérnek kölcsön, hogy fedezzék az óriási elmaradásukat. "Jó párszor találkoztam már olyannal, hogy valaki kölcsönkért, fedezetként pedig egy nagy összegű szerződés szolgált. Ha erről van szó, akkor Györgyi esetében ez úgy nézne ki, hogy kölcsönkérte a tartozás összegét, a szerződésbe pedig felkínálta, hogy mondjuk a Super Mokkában való szereplése gázsijának bizonyos százalékával törleszti azt havonta" – mondta el az ügyvéd.             Kerekes Anita adószakértő úgy véli, ilyen helyzetekben két gyakori opció lehet. "Az egyik, hogy a bevételeiből vonták a tartozását, amely így a végéhez ért, vagy kipótolta a maradék összeggel – megjegyzem, ha valaki egy összegben kifizeti a tartozását, a kamatoktól eltekintenek –, vagy pedig végrehajtották. Ezt olyan formában tehették, hogy elvették az ingó és ingatlan tárgyait akkora összegben, amekkora a tartozás" – mondta el a szakértő. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, Lang Györgyi hogyan szabadult meg a NAV szorításából, de az énekesnő nem akart ez ügyben nyilatkozni. Korábban azonban a TV2 kamerája előtt elmondta, miből adódott össze a tartozás, amelynek pontos összege azonban nem derült ki.3600 cég és magánszemély 10-100 milliókkal tartozikVégrehajtók fenyegetik GanxstátSztárok az Apeh-listán! "Ez egy olyan pénz, amely nem az enyém volt. Valakinek odaadtam, az visszaadta, az ő részéről elfogadta az APEH, hogy visszaadta nekem, az én részemről pedig belekötött, hogy én nem adtam vissza azt az eredeti gazdájának. Pedig ha nem adtam volna oda, szerintem engem már régen megöltek volna. Tehát én úgy érzem, hogy vétlen vagyok" "Mégis rám szálltak, mindent amit a Szerzői Jogvédő Hivataltól kapok, annak az egyharmadát leveszik, ahogyan a legális fizetésemből is. A rokkantnyugdíjamból viszont nem vonhatnak. Szerintem jogtalanul teszik, szerintük nem. Ezen már nem lehet változtatni, mert ez egy jogerős ítélet" – mondta el Lang Györgyi tavaly februárban. _ _ (Forrás: Kiskegyed, Blikk)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés