Megjárta a börtönt az Éjjel-nappal Budapest főszereplője

2013. február 4. 9:39, comment:com

Egy hét múlva indul az RTL Klubon az Éjjel-nappal Budapest, az RTL Klub új napi sorozata, ami egy rakás fiatalról szól, akik egy lakásban laknak. A lakás tulajdonosa a fikció szerint a 37 éves Joe,  aki miután kijön a sittről, úgy próbál boldogulni, hogy örökölt lakását bérbe adja a haverok számára. A főszereplőt alakító Varga Miklós azonban nemcsak a sorozatban, hanem az életben is megjárta a börtönt - írja a Bors. Vargát zsarolásért öt év négy hónapra ítélte a bíróság, amit később négy évre enyhítettek. "Amikor az ember négy évre hűvösre kerül, bőven van ideje arra, hogy átgondolja az életet. Velem is így történt, és valami nagyon megváltozott bennem. Mindössze nyolcéves volt a fiam, akit kint hagytam, az édesanyjáról már nem is beszélve. A házasságnak tizenhat év után válás lett a vége, de ennél is jobban megviselt, hogy a fiam életéből kénytelen voltam ennyi időt kihagyni" - nyilatkozta a lapnak. Varga Miklóst a fia, Ricsi nevezte be az Egy perc és nyersz című vetélkedőre, aztán a castingon felkínáltak neki egy szerepet a Gyanú árnyékában című dokurealityben. "Elvállaltam, amikor pedig szereplőket kerestek az Éjjel-nappal Budapestre, szintén felhívtak, hogy szívesen meghallgatnának. Így kerültem ide, ha Ricsi nem nevez be, soha nem jutottam volna el eddigi életem legnagyobb lehetőségéig" - mondta a Blikknek. Varga, aki sorozatbeli karakteréhez hasonlóan a börtönben eldöntötte, hogy jó útra tér.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés