Hajdú-Sarka páros: Válás helyett legyen gyermekmentes nap!

2013. április 2. 8:36, Habostorta

A sztárpár szerint néha otthon lehet és kell is hagyni a gyerekeket Hajdú Pétert és Sarka Katát sokan bírálják azért, mert gyakran gyerekeik nélkül utazgatnak. Hajdúné szerint ebben a formában ez nem igaz, bár azt elismeri, hogy nagyon fontos számukra a kettesben, kizárólag egymással töltött idő. A házaspár véleménye szerint egy válás sokkal nagyobb trauma lenne a gyerekeknek, mint az, hogy néhány napot nélkülük kell tölteniük. Kata legutóbb kivételesen kebelbarátnőjével, Szabó Zsófival utazott el a tavaszi tél elől a napfényes Egyiptomba, míg férje inkább síelni ment a barátaival. Ez már sok volt néhány internetes fórumozónak, akik szerint a páros állandóan csak utazgat ahelyett, hogy a gyerekekkel lennének.       "Legutoljára három hónapja, a névnapomon mentünk el kettesben Petivel New Yorkba. A gyerekekkel is voltunk nyaralni, nemrég például Mauritiusra vittük őket. Ez a mostani hétvége egy kivételes eset volt. Úgy éreztem, hagyni kell kicsit Petit is feltöltődni, és nekem is szükségem volt arra, hogy Zsófival kinevetgéljük magunkat és megbeszéljük az élet nagy dolgait. Amióta Petivel házasok vagyunk, ez volt az első olyan hétvége, amikor nélküle mentem nyaralni" - védte magukat az egykori modell. Kata egyébként nagyon fontosnak tartja a férjével kettesben töltött hétvégéket. Úgy érzi, egy házaspárnak szüksége van olyan napokra is, amikor kicsit megújítják a kapcsolatukat. "Én azt szeretném, hogy a mi házasságunk egy életen keresztül tartson. Ehhez pedig igenis szükség van arra, hogy legyenek olyan napok, amikor csak kettesben vagyunk, amikor csak egymásra figyelünk. Szükség van arra, hogy időről időre felfrissítsük a kapcsolatunkat, és mindig meg tudjunk újulni. Enélkül, azt hiszem, gyorsan ellaposodna, tönkremenne a házasságunk." (Forrás: Kiskegyed; fotó: Facebook) Recept magány ellen: Randivonal.hu! KATT IDE!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés