HYPERSPACE 2013 - HUNGEXPO

2013. április 16. 1:24, Habostorta

2013. április 20-án folytatódik a legenda: történetének legnagyobb szabású rendezvényével jelentkezik a HYPERSPACE! Az összes elemében prémium kategóriát képviselő fesztivál amely, a 2013-as első fél év legnagyobb magyarországi elektronikus zenei megmozdulása is egyben, a budapesti HUNGEXPO két hatalmas arénájába várja az elektronikus zenék kedvelőit. A minden korábbi HYPERSPACE-t túlszárnyaló line-up-ban a jelenkori techno és tech-house paletta legmeghatározóbb nemzetközi és hazai lemezlovasai kapnak helyet. A "techno" arénába érkezik a svéd techno szcéna emblematikus alakja, a Drumcode kiadó vezetője, ADAM BEYER. Színpadra lép a techno zenére sorsdöntő hatást gyakorló brit dj és producer-ikon DAVE CLARKE, valamint LUKE SLATER ugyancsak Angliából, aki ezúttal a mitikus PLANETARY ASSAULT SYSTEMS live show-ját hozza el nekünk. A "techno" aréna felhozatalát erősíti az elmúlt években nemzetközi sztárrá váló olasz reprezentáns, JOSEPH CAPRIATI is, illetve a sötét és nyers techno hangzásáról elhíresült szintén olasz SASHA CARASSI. Hazánkat a 17 éves múlttal büszkélkedő HYPERSPACE megálmodója, HOT X mellett, DJ BUDAI, valamint COYOTE, és PROFILE 25 (live) képviselik. A "tech-house" aréna headlinere a "Live In London" mixlemezét nemrégiben megjelentető brit legenda, JOHN DIGWEED lesz. Igazi zenei unikumnak ígérkezik a kanadai MATHEW JONSON, valamint a Horvátországból érkező producer zseni, PETAR DUNDOV élő műsora. Fénypont lesz a Traum Schallplatten kiadó kiemelkedő művésze, a brit MAX COOPER színre lépése is. Magyarországról a kiváló lemezmegjelenéseinek köszönhetően már nemzetközileg is jegyzett JAY LUMEN, illetve a Cre8tion lemezkiadó atyja, CHRISS RONSON lesz jelen a "tech-house" aréna felhozatalában, akárcsak DANDY, a CROSSNINE TROLL, és a hölgyek képviseletében LINDA KAIS. A masszív line up mellett pazar fény – és látványtechnika, valamint csúcskategóriás Martin Audio W8L hangrendszer várja mindkét Arénában a techno és tech-house zenék szerelmeseit! 2013-ban újdonság a 10 fős csoportjegy, amelyhez mindössze 5500 HUF / főért lehet hozzájutni a DEADCODE PRODUCTION ONLINE jegyrendelő rendszerében: www.deadcode.hu/ticket HYPERSPACE 2013 Official Trailer 2013.04.20. HYPERSPACE 2013 - HUNGEXPO - BUDAPEST arena01: ADAM BEYER ( S ) DAVE CLARKE ( UK ) LUKE SLATER aka PLANETARY ASSAULT SYSTEMS live ( UK ) JOSEPH CAPRIATI ( I ) SASHA CARASSI ( I ) HOT X ( H ) BUDAI ( H ) PROFILE 25 live ( H ) COYOTE (H ) arena02: 
 JOHN DIGWEED ( UK ) MATHEW JONSON ( CAN ) MAX COOPER ( UK ) PETAR DUNDOV live ( HR ) CHRISS RONSON DANDY JAY LUMEN CROSSNINE TROLL LINDA KAIS
 Internetes jegyrendelés: www.deadcode.hu/ticket

Tovább a teljes cikkre...

Keresés