Kristen Stwart ilyen Pattinson nélkül

2013. május 27. 10:45, Habostorta

A színésznő dühöngött és bemutatott a fotósnak Kristen Stewart népszerűsége már korántsem ragyog olyan fényesen, mint a vámpírfilmek kezdetén. Ezt főként sokat parodizált fura viselkedésének és hűtlenségi botrányának köszönhető. A 23 éves színésznőt eddig "se veled, se nélküled" kapcsolat fűzte Robert Pattinsonhoz, de úgy tűnik, 27 éves kedvese most végleg kiadta az útját. A történet 2008-ig nyúlik vissza, ekkor jött össze egymással a Twilight saga két főhőse, majd 2012 nyarán Kristen kisebb afférba bonyolódott akkori aktuális filmje, a Hófehér és a vadász nős rendezőjével, Rupert Saunders-szel. A történtek hatására Pattinson dobta csalfa kedvesét, aki nem győzött bocsánatot kérni nyilvánosan is, interjúban és írásban egyaránt. Meg is lett a hatása, a brit filmsztár visszafogadta, ám az idill nem tartott sokáig. Pár héttel összeköltözésük után Pattinson újra összepakolt, és úgy tűnik, ezúttal véglegesen. Egy sms buktatta le Kristent, aki miután azt mondta párjának, nem tartja a kapcsolatot Rupert Saunders-szel, kiderült, ez mégsem fedi a valóságot.       A hivatalos verzió szerint Pattinson éppen egy fotót akart készíteni Kristen mobilján a lányról, ekkor vette észre, hogy a rendező napirenden maradt barátnője életében. Nem habozott, azonnal összepakolta cuccait, fogta kutyáját és kifurgonozott barátnője életéből.  Hogy viseli mindezt Kristen Stewart? A Daily Mail fotója szerint nem jól. A minap egy hollywoodi garázsban igyekezett megközelíteni autóját egyik barátnőjével. Ápolatlanul nézett ki, haja zsíros és csatakos volt, napok óta nem moshatta meg, a furcsán betűrt póló fölé laza kardigánt húzott, a szűk farmerjához vastag szürke zoknit és fekete tornacipőt viselt. Ahogy megközelítette az autóját, kiszúrta az őt fényképező paparazzit. Ekkor mindkét kezét felemelve, középső ujját mutatva, egyetemes jellel tudatta a fotóssal, mit is kellene tennie.A színésznő olyan dühös lett a lesifotósra, hogy az autóig magából kikelve folyamatosan mutogatott. Előtte barátnőjével, Taylor Swifttel lógott együtt, némi gyógyírt találva a legutóbbi szerelmi drámára. (Forrás: Daily Mail)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés