Rippel Vivien szakított a Rippel névvel

2013. augusztus 5. 6:36, Habostorta

Rippel Feri azt szeretné, ha gyermeke édesanyja megtalálná az Igazit Nemrég ünnepelte 27. születésnapját Vivien, aki mára már túljutott az elmúlt időszak nehézségein, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megvált erőművész férje vezetéknevétől. Szimbólikus jelentése ez a múlt lezárásának, valószínűleg Vivien is úgy gondolta, új életet kezdeni igazán csak akkor tud, ha végleg elhagyja a Rippel előtagot a nevéből. Kisfiuk, Herkules, akinek világra jöttéért annyit küzdöttek, örök életre összeköti az egykori sztárpárt, de ők már boldogabbak egymás nélkül, mint egymással. Viviennek erre a lépésre négy hónapra volt szüksége. Nemrég az is kiderült, hogy Herkules az anyukájánál marad, de Feri bármikor láthatja őt és vele lehet.       A pár idén tavasszal jelentette be, hogy ez év eleje óta már nem élnek együtt. Szakításuk híre meglepett mindenkit, hiszen úgy tűnt, idilli a családi életük és a boldogságuk. Ám az a bizonyos hetedik év és a számtalan egyéb probléma elszakította őket egymástól.Vivienről korábban azt is írták, hogy pánikbeteg és depressziós lett a megfelelési "kényszertől", és ez rányomta a bélyeget a kapcsolatukra. Korábban úgy fogalmazott, hogy házasságuk utolsó idejében boldogtalan volt, párjától nem kapta meg azt a szerelmet, amire vágyott és egy senkinek érezte magát mellette. "Úgy éltünk egymás mellett, mint barátok. Nem veszekedtünk, sok mindenen átmentünk, de be kellett látnunk, hogy ez csak egy elmélyült barátság..." "Vivien már szingli, és én mondtam neki, hogy kezdjen új életet, menjen, bulizzon, pasizzon, ő egy fiatal, bomba nő" - mondta feleségéről Feri, aki azt szeretné, ha gyermeke édesanyja megtalálná azt a férfit, aki mellett őszinte szerelemben élhet. (Forrás: Blikk)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés