Rékasi Károly Pikali Gerdához költözött!

2013. október 8. 12:51, Habostorta

A színész közleményben tudatta a hírt a sajtóval Vége a találgatásoknak, Rékasi Károly saját maga számolt be arról, hogy Pikali Gerdához költözött, és ezzel végleg pontot tettek Détár Enikővel házasságuk végére. Bár a színészpáros próbálta megmenteni közel 30 éve tartó kapcsolatukat, ezirányú erőfeszítéseik végül kudarcot vallottak és nem próbálkoznak tovább. "Alábbi, rövid nyilatkozatommal kívánok minden érdeklődést kielégíteni, egyúttal elébe menni minden további kérdésnek és találgatásnak... Nyár végén kísérletet tettünk arra feleségemmel, Détár Enikővel, hogy kapcsolatunkat rendezzük. Hogy a január óta tartó, általam okozott, olykor kínos helyzeteknek véget vessek és a környezetemben élő, velem kapcsolatban lévő embereknek már több nehézséget ne okozzak.       Ez a kísérlet kudarcot vallott.Megköszönve Enikő eddigi példátlan türelmét, a továbbiakban nem szeretnék azzal visszaélni.Egyúttal tájékoztatok minden érdeklődőt, hogy életemet a továbbiakban a velem kapcsolatban már gyakran említett Pikali Gerdával szeretném, szándékozom élni, akihez okt. 6-án elköltöztem.Tehát összefoglalva: eddigi kapcsolatomat fölszámolva, új kapcsolatban szeretném fölépíteni további életem. Nincs szükség a továbbiakban rejtőzködő fotósokra, autós követésre, nevük elhallgatását kérő kedves informátorok közreműködésére. Nincs szükség találgatásokra, mert föltártam a valót. Nem szeretnék a későbbiekben csalódást okozni az írott- és az elektronikus sajtó képviselőinek, tehát tájékoztatom az érintetteket, hogy a magánéletemet illető kérdésekre a továbbiakban választ nem adok. Azt magánügyként kezelem és nem szeretnék senkit annak részleteivel terhelni" - áll Rékasi közleményében. A színész és felesége májusban jelentették be, hogy külön válnak útjaik egymástól, ám szeptemberben Rékasi visszaköltözött közös családi fészkükbe, miközben a bulvársajtó nem szűnő érdeklődéssel figyelte a szerelmi háromszög alakulását. (Forrás: Blikk)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés